XXXV.28.a.1957 / 6. MSZMP Csepel Vas- és Fémművek Bizottsága. 1957.03.19. - 1960.10.26. "Ellenforradalomra" vonatkozó iratok, fényképek, röplapok
Váradi elvtárs kérés üikre ha^«tt itt egy tényleges katonát, aki a gyár kotonai kérdéseivel foglalkozott. Több alkalommal kíséreltek meg támadást a Pártbizottság ellen.A frontok annyira öi sze voltak k®v»rvo. hog,r a Pártbizottságot támadó elemeket a katonákat felkelőknek nézték és hozzájut csatlakoztak, később mikor a parancsnokságra lementem, akkor tudtuk csak leleplezni ezeket a felkelőket és átadni megfelelő szerveknek. Utánna Pados őrnagy vezetésével egy 6-7 páncélosból álló egység érkezett, aki átvette a gyár védeImét.Ennek az egységnek és a Kiskunhalasi lövész századnak igen nagy szer-p- volt a gyár megvédésé ben, ill. a területen 1^?vg rend hely re állításába! • Több alkslswmal éjszaka kint véltünk felderítésen és Csepel területén a legnagyobb nyugaltn* volt.ugy nézett ki, hogy rövid időn belül fel lehet számolni a még Pesten lévő 3 ellenállási fészket, igy rend is lett volna. De akkoi^tftT^Naey Imrének ismert értékelése, melyben a felkelőket és ellenforradalmárokat hősöknek, hazafiaknak nevezte.Ez rendkívüli módon werzavarta a Pártszervezet tagjait, katonaságot is. Feltették a kérdést, hogy mondjuk meg nekik, hry Ok most mik, akik .eddig, .becsületesftn .iiarcoltak a dolgozókért, a prol.dikta- túráért*. ^ifdUa&^mélő választ adni, mivel kétségek ff8törtek katonaság harci kedve szemlátomást romlottDe ez vonatkozott a bent lévő elvtársafi^kra is. ££ végen attól kellett félni,hogy 9 winket, akik a Párt részéről tevékenykedtünk, tartóztatnak le a katonáK] Újra Iábrakaptak az ellen forradalmárok, különböző követeléseket állítottak ös.'ze .Ebben az időben tartotta Csepelen a Nemzeti bizottság alakuló Ülését, am*’ly kimondottan Párt,Kormány ellenes volt .Ugyanakkor a Hendőr- ség megbízottai bejöttek hozzánk tárgyalni és kérték a gyárban lévő elfogott ellen forradalmárok kiadásút, ami meg is történtétől kezdve igen humánusan bántunk az ellen forradalmárokkal és a magunk rész érői semmiféle lövöldözést nem kezdemény ez tünk. Inkább mivel a frontok nem voltak tisztázva, tárgyalásokat folytattunk velük, aminek eredménye, hogy a rvár komolyabb sérüléseket nem szenvedett, sőt egyes elvtarsaink részéről -ami'hi- ba vslt - olyan opportunista felfogás is megnyilvánult az őrség részéről, miköz uen a tárgyalás folyt, két őrünktől a tömeg elvette a géppisztolyt - és ezekkel kíséreltek m^g támadást a gyár ellen olyan formában, hogy fel- huzódtak a Gyepsor-utcai házak tetejére, a cserepeket felemelték és onnan löv Időztek. így vesztette életét, Hupper Béla volt partizán is. • K.t>leo.l5© fővel támadást intéztek a gyár ellen, amit a gyár védői hősiesen vissza is vertek. Az események során - miután a katonai alakulatokat visszarendelték Csepelről -mi még a gyér területén tartózkodtunk, az Id.nemzeti bizottság képviselőjével folytattunk megbeszéléseket, majd mikor az Jd. Munkást a - nács megalakult és Kiss József elvtársat letartóztatták, á kommunisták, is elhagyták a gyárat. A magam részéről 3-4 elvtárssal következő nap bejöttünk a gyár területére és a Pártbizottságon lévő kb. 1 vaggon káder és pártanyagot, amik hosszú évekre terjedtek vissza, megsemmisítettünk, /nyilvántartást is./ Ezt azért is sikerült elérni, mert egy elv társat beépítettünk az Id.nemzetÖrségbe, akiről csak mi tudtuk, hogy milyen feladattal épült be és ezáltal sikerült a P.B.-on lévő anyagokat megs^mmisi. ten^ .Ezután a kommunisták, vezetők, gazdaság i, pártvezet ők elhuryták a ryár területét. XT.5.-én, jöttek be a szovjet elvtársak Csepel területére,6.-án, mi is újra bejöttünk a gyárba, I-? dolgát megnéztünk, de még Pártszervezet n'ni tev<kenyk *d^tt. XT.8.-án, történt a Pártszervezet megalakítása.Eidig az ideig a szovjet csapatok munkáját segit-ttük, a területen. 1957.ITI.25. A r Q rt” 1 —* f\{QQ 4' - '"d. ~~