XXXV.27.c.1957 / 21. Metallochemia Vállalat MSZMP Bizottsága. 1957.03.28-1957.08.22. A Metallochemia Vállalat MSZMP pártszervezetének "ellenforradalommal" kapcsolatos iratai

Kőfalvi közben összeütközésbe került Ladziánszkival, mert megvádolta, hogy a párttitkárrsl sugdolódzik. annak árulkodott, ekkor Ladziánsz- ki szivére tétté kezét ,esküdözött, hogy az ő viszonyát a párthoz és a párttitkárhoz mindenki ismeri, összeszólalkoztak, majd kimentek, és kibékültek. Hasszán Ferenc et« kibékültek azért,mert Zakariás bizonyossan azt mondta,hogy Ladziánszky a mi emberünk, valószínű is hogy Ladziánszky már akkor meg volt bizve a párttitkár ellenőrzésével. Ernst ett Ezután megtörtént a választás,megvá;ssztották az uj ideig­lenes munkástanácsot, melynek tagjai a következők voltak : Az ideiglenes munkástanács egyik fő javaslata a személyzeti osztálj^P^ anyagának kiosztása^ mégpedig azonnal, ezt követelte Demeter József a Pirochemia volt részvényesé. Ehhez tartozott még a pártiroda lezárása is. A meglévő munkásőrséget azonnal leváltották, saját embereiket vá­lasztották be,minden ellenforradalmi őrnek megfelelő kosztot bizto­sítottak /Csongóné ekkor megkérdezte,hogy a vacsorát pénzért sdják- e, mire Joanelli azt felelte,hogy nem adjuk pénzért, ha az a banda tudta anélkül adni, miá is adhatjuk. / A parancsnok először Soós Ervin volt, majd nemsokkal fcn utóbb Skrekk Sándor ragadta el a vezetést. Felállították a resszor felelősöket is. legfontosabb az anyagbeszer­zés, élelmiszer kérdése volt,létrehozták az élelmiszerellátó bizott­ságot ,melynek feje Gödölle Béla volt, tagjai Temesi, Köllő, Halász. össskötőket neveztek ki a nagytétényi nemzeti bizottmányhoz,valamint a kerületi és budapesti munkástanácshoz, Kiss -András és Kőfalvi Péter személyében. 0 A munkástanács elnökéül egyhangúlag Zakariás László, volt MÁV.ve zár­igazgatót választották meg. A XI. kér. munkástanács által^szerkesz­tett memorandumot a kerületi tsnácsházán lefolytatott tanácselnöki és igazgatói értekezleten megbeszélték és olyan ir'nyu határozatot hoztak,hogy végleges memorandumot szerkesztenek a kormány felé,mely­nek megszövegezéséhez egy többtagú bizottságot választottak,melynek feje Zakariás László lett. Az ideiglenes munkástanács első pénzügyi rendelkezései a következők 1 voltak! f ElrendeIte,hogy minden leszerelő katonának, aki jelentkezik az üzem­ben, 4oo,- Ft.' rendkívüli segélyt kell juttatni, továbbá utasítást adtak arra,hogy a 4 %-os gyermektelenségi adót novemberben már nem kell levonni. Következőkben rendkívüli hitel formájában különböző élelmiszereket adtak, valamint tüzelő anyagot. Legfontosabb politikai intézkedésük volt a pártszervezet betiltása, a pártirods lezárása. A központi munkástanácsot elismerték. G . _________________________________________t 1- 4 -

Next

/
Thumbnails
Contents