XXXV.27.c.1957 / 21. Metallochemia Vállalat MSZMP Bizottsága. 1957.03.28-1957.08.22. A Metallochemia Vállalat MSZMP pártszervezetének "ellenforradalommal" kapcsolatos iratai

\ 43^.]^ JL Nyílt 1&V*} * «z A dolgozóknak évtizedes vá^ya, harcainak ere Idénye üzemünkben olyan szerv létesítése, amelyben az arra érdemesült, hozzáértő dolgozók beleszólhatnak, sőt irányíthatják annak ügykörét* Nagy megnyugvással vettük az Elnöki Tanácsnak idevonatkozó törvény­erejű rendeletét, amely kimondja* • A szocialista demokrácia gyakorlati megvalósulása csak úgy biztositható, ha az egész nép tulajdonát képező gyárak, bányák, Űzetnek vezetését az ipari vállalat dolgozói által választott munkástanács végzi*41 Mi nemcsak általánosságból mondjuk, de igaz meggyőződésből hisszük is, hogy az üzemi munkástanács áldásos és célirányos intézmény, Wj) ennek előfeltétele ezen tisztség betöltőinek feddhetetlen, ellen- esetben erkölcsi lát jogosultságát*, teszi vitássá* A Motallóchémia végleges munkástanácsa "megválasztása" idején az eszmék zűrzavara tombolt és a szellemi fertő elöntötte hazánk nagy részét* Ilyen romlott légkörben született me.' n munkástanács összetétele, de nem is csodálatos, hiszen a többségében közreműködő bábák kezel is szennyesek voltak, ide vezethető vissza a fertő* A sorsnak kegyetlen játéka talán, hogy néhány havi fennállás óta sorra buknak Ki g legnépszerűbbnek feltüntetett, nem is egyszerű, de elnökségi tagok* Tény és igaz. a hatalmat megkaparintani nem volt nehéz, de azt meg­• tartani alapterméazetü gátlások befolyásolhatják* Már a fogantatás­nál történtek alapvető, törvénysértő hibák* ák Ha feltesszük a kérdést, vájjon tényleg a törvényerejű rendeletét hajtották végre, ilyen szándék vezette kormányunkat, ezt Írja elő a vonatkozó rendelet 3 § és 4 §, 3 bekezdése? Mi jól láttuk az elkövetkezett eseményeket, ismerjük a szereplőket, mást adni nem is tudnak, mint ami lényük* Vájjon még mindig hiszik, ha, igen. makiig hiszik, hogy az ellenforra­dalom vívmánya örökérvényű? ők a legjobb, legbecsületesebb, legér- telmesebb dolgozók, s felsőbbrendűségüknél fogva ők példaképeink? Jól tenné a munkástanács, ha a további ohheiőőigek elkerülése vő­f ett alapos tisztogatást hejtana végre, most már - miként a helyű­ét jól betöltött kommunista és pártonkivüli volt vezető állású­aknál - hántás úgy a saját berkeikben is* A tisztítótűz lángjaiban a munkástanács csak megtisztulhat, tekin­télyt, megbecsülést nyerhet, a salakot senki ne sajnálja* Budapest, 1957. III. 28* Faliújság Szerkesztő Bizottság. z ( \

Next

/
Thumbnails
Contents