XXXV.24.b.1957 / 6. MSZMP XIX. Kerületi Bizottsága. 1957.01.11. - 1957.10.18. "Ellenforradalmi eseményekkel", munkástanáccsal, forradalmi bizottsággal kapcsolatos iratok, röplapok
_ 4, .. feí!' elvtársak, hogy a régi viszonyokhoz képest az MSaMP tagok adják le a legtöbb termelést és azok adják a legkevesebbet, akik a tanács munkáját támadják* Kassa et.: nem kívánt ezzel a kérdéssel foglalkozni, mert az elnökség már Határozott ebben az ügyben, elve az, hogy a kisebbségnek alá kell vetnie magát a többség akaratának. Elhangzott, hogy nem kezelte diszkréten az elnökséggel folytatott megbeszélést. £kst neki senki nem mondta, hogy nem lehet a dolgozók közé levinni és ő tartotta magát ehnez az el nem hangzott tiltáshoz, elmondta a dolgozóknak és ezek után is igy fog tenni. Amennyiben azt mondja az elnökség, hogy ezt ne vigyék a dolgozók közé egyenlőre, akkor ehhez fogja tartani magát. A másik kérdés a munkafegyelem. Emlékszik amikor a munkástanácsnak határozata volt a megrongálódott kerítések megjavítása, e kőművesek elvállalták, de később kijelentették, hogy ezért a pénzért nem hajlandók dolgozni és abba hagyták a munkát. Pontosan aki akkor a leghangosabb volt, benne ven az ideiglenes intéző bizottságban és itt is jelen van. Ha a kommunista pártnak olyan vezetőségi tagja van aki megtagadja a munkát, kiről vegyenek példát a dolgozók munkafegyelmi szempontéból. Répa et.; a tanácsnak nem volt tudomása frról, hogy az elnökség tárgyalt az intéző bizottsággal, sőt ha Varga et. meg nem érdeklődi nem is lett volna tudomásuk a dologról. Hogy az elnökség jegyzőkönyvet Ígért, miért nem jelentette be, úgy gondolja, hogy az elnökség a tanácstagokból lett válás tva, tehát ezt meg kellett volna beszélni a tanácstagokkal is. Mihaluaz et.: a munkás tanács soha nem akadályozott meg senkit abban, hogy agitáljon és tevékenykedjen a párt érdekében. Sőt ő volt ez, aki megvédte az intéző bizottság egyik tagját Szepesi elvtársat. 'Tiltakozik az ellen a hang ellen ami nem egy esetben elhangzott, hogy a tanácsban oda nem való elemek vannak. Czenez et«i az elmúlt ülésen már kifejtette ezzel a kérdéssel kapcsolatos álláspontját. Megint csak azt mondhatja, hogy nem jó forró fej}sl intézni el dolgokat. Jelenleg úgy néz ki, hogy a tanácstagok nem jó szemmel nézik a pártot. Sok mindent végrehajtottunk már, mert olyan utasítást kaptáink. • A párt most megmondotta, hogy nem azt az utat akarja követni amit a multbsE követtek. Előlegezzük nekik a bizalmat, hogy azt be is tudják bizonyítani, hogy uj utakon járnak. Azt is figyelembe kell venni, hogy ha gyáron belül több száz dolgozónak van kérése, teljesítsük azt. Sok helyiség felszabadult gyáron belül, adjunk nekik helyiséget, hiszen mindenki tudja, hogy sok munkájuk van. Az MSaMP a kormánynak hivatalosan elismert pártja, ha mi nem is akarjuk megengedni, nekik joguk van hozzá. Meg kell találni a kapcsolatot a közös munkához, ezért fel kell venni a kapcsolatot a párttal és nem hiszi hogy ebből valami rossz származna ha a tanácsüléseken ré3ztvennének és javaslataikkal elősegítenék a problémák megoldását. Stapper et.t véleménye szerint az október 23-a utáni események 12 év sze- rninafinmVlrá viszgája volt. Uj pártot kell alakítani és ázz itt megjelent elvtársak személye garancia lehet szénáinkra, hogy hasonló hibák nem fognak előfordulni. J)e amennyiben nem úgy fognak működni, hogy a hibákat felszámolják, ill. kiküszöböljék még mindig vissza lehet hívói őket. Javasolja a tanácsnak, hogy járuljon hozzá kérésükhöz. Kálmánczhelr/i et.: Stapper et. a vicces oldalról fogta fel a kérdést, de nem gondolta meg, hogy a választói mit fognak szólni a dologhoz. Ha kévéséi! vannak itt a tanácsban a dolgok jó elintézésére, ki kell bővíteni a tanácsot. Azt mondják az elvtársak, hogy a tanács nem jó szemmel nézi a párt megjelenését, Ez elég érthető ia, mert a dolgozóknak nincs bizalmuk a párthoz az elmúlt 12 év után, mert Ígértek minden szépet, jót, életszínvonal emelkedést úgy, hogy évente háromszor nyírta le a dolgozók bérét. Vélemény* hogy ebben a kérdésben először beszélgessenek a dolgozókkal. Elhangzott már az a kérdés, hogy a karhatalom elvtársai milyen minőségben vannak itt. Ha eddig meg menték is mondani m szaktársak véleményüket, a karhatalom jelenlétében talán már nem merik megmondani, félni fognak a következményektő: C> «'