XXXV.1.g / 9. MSZMP Budapesti Bizottsága Archívuma. 1956.11.23. - 1957.02.28. 1956-os eseményekkel kapcsolatos iratok: Munkástanácsok iratai és a munkástanácsokra vonatkozó iratok
Mai Hangsúly ózni kivonjak* hogy • raunkás—parasst hatalmat sem Kádár János, aaa Hagy Imre, asm más ember személyéhez nem kötjük* Képviselőinek kéxdését as egész magyar nép a sasba válaeatások során fogás eldönteni. a említett 6.pontban foglaltakhoz azonban a magyar munkás oez- t *iy és az egész ma gyár nép, személyekre való tekintet nélk .il, * feltétlenül ragaszkodik és azokat meg is fogáé valásítani.néhány szót még a f. hé 6-1 memorandumban foglal tokról i Az ott felsorolt zavaró kör lményeket sülősen meg Ihat oldani, illetve osüatotni.f. hé 7-én a parlamentben folytatott tárgyalásunk alkalmival korróny- 0 összekötőnk javasolta, hogy közös bizottságot alakítsunk az őrlzotbe- vétslek azonnali felülvizsgálására. Ugyanakkor saját magunk is vizsgáljuk meg köreinket, hogy a munkás tanáé sokba még véletlenül som kerüljön be senki, aki erre nem méltó. A kormány utasítsa megfelelő szerveit, hogy a benyújtott javaslataink alapján azonnal kezdjék meg a kibontakozás folytatását, közössr dolgozzuk ki a további munka olyan rendszerét, ami következetesen elhárítja a kibontakozás útjáról az összes akadálokat.• A magyar népn* rendkívül fontos érdeke me, hogy a termelő Huni* minden területen fokozódjék, illetve na beinduljon. Aki ezt ma nem látja, az súlyoson téved. Természetesen ezzel egyidejűleg azonnal hozzá kell fognunk programunk rendszeres megváló alté sához, hogy a már annyi vérrel éa szenvedéssel kiharcolt eredményeink és vívmányaink el ne sikkadjanak hanem azok fokozatosan megismooodja ak.— E közben élesen elhatároljuk nefjjnkat a zavartkelté és provokációra búr,dití eeyénektfil. Kin* énieka ez, hogy ez orezében ne álljon hely** e rend, ne induljon aeg e teraolé nunka ? Kínok érdeke ez, t»cy B 8z0T- jet haderő ajebb beavotkozáeét kiprovokálja, kinek érdeke ez, hoCT e ezwrjei baderók mtm korább*, le hazánkban maradjanak ? Bz ooek a provokátoroknak az érdeke, ez a n»Gyar náptél idegen érdek óe a nacyar munkások elítélik az ilyen provokáoiőt.ta82MOiL£Vá^-b? } ! > WA )-4-