XXXV.1.g / 7. MSZMP Budapesti Bizottsága Archívuma. 1956.10.28. - 1957. 01.29. Előadásanyagok, röplapok, jelentések "ellenforradalom" időszakából
__ % ^OftKAOO© LÍ.VÉLTÁ* együttélés záloga. A nemzeti érzés virágozzék az egész világon, a népek közös kincseit képező kulturértékek területén. így. az egyik ország haladása a másikat is előreviszi. Más természetű okoknál fogva, fizikai életfeltételei szerint is mind jobban egymásra utaltak a népek. Mi, magyarok az európai népek családi, bensőséges békéjének zászlóvivőiként akarunk élni és cselekedni. lem mesterségesen hirdetett, de valódi barátságban, mindegyikkel, sőt még további tájakra is emelve szemünket, mi, a kis nemzet barátságban, zavartalan, békés, kölcsönös'megbecsülésben kivánunk lenni a nagy Amerikai Egyesült Államokkal és a hatalmas orosz birodalommal egyaránt; jószomszédi viszonyban Prágával, Bukaresttel, Varsóval és Belgráddal. Ausztriát pedig ebben a tekintetben úgy kell megemlítenem, hogy mostani vajúdásunk kapcsán tanúsított testvéri magatartását máris minden magyar a szivébe zárta.- Az. egész helyzetünket azonban most az döjiti el, hogy a 2oo milliós orosz birodalomnak mi a szándéka a határainkon belül lévő katonai erejével. Rádiójelentések adták hirül, hogy ez a fegyveres erő növekszik. Mi semlegesek vagyunk. Mi az orosz birodalomnak nem adtunk okot a vérontásra. De nem merül fel az orosz birodalom vezetőiben a gondolat, hogy sokkal jobban fogjuk becsülni az orosz népei, ha nem igáz le bennünket? Csak ellenséges népre szokott rátörni a megtámadott másik-erszág. Mi most nem támadtuk meg Oroszországot. Őszintén reméljük, hogy az orsosz fegyveres erők mielőbbi kivonása országunkból megtörténik. Belső helyzetünket azonban az is valóságossá teszi,hogy az előbb mondottak miatt a munka, a termelés országosan megállt. Közvetlen éhinség fenyeget, a szabadságharcot egy csontig sovány itótt nemzet vivta. Ezért a munkát, a termelést, a helyreálli- tási feladatok elvégzését mindenütt azonnal fel kell venni, saját összességünk, nemzetünk érdekében. Ez a nemzet életének folytatásához