XXXV.1.g / 1. MSZMP Budapesti Bizottsága Archívuma. 1957.03.04. 1963.05.08. 1956-os eseményekkel kapcsolatos iratok: A Köztársaság téri pártház támadásáról feljegyzések és névsorok. A XIII. Kerületi Pártbizottság védelmében részvettek névsora. Visszaemlékezések
yé ten a területen lesznek. Nincs szabadság, távolmaradás. Mindenki a fedélzetre! Ez volt az alapállás. Kedden /23-án / reggel ^fél kilenc helyett, már szinte minden PTO-s £ fél nyolc órakor a székházban volt. Gyors, kölcsönös információk után mindenki a kerületébe ment, én a XIII. kerületbe indultam ismét. A rádió ellentmondásosan közölte:először, hogy nem, majd hogy igen, engedélyezik az ifjúság Bem-téri gyülekezését a lengyel ifjúság melletti szolidaritás tüntetés jegyében. /Lengyelországban már előbb fellazultak a társadalmi, politikai frontok, melyről Mező elvtárs úgy vélekedett: minden bizonnyal Magyarországon is végigfut egy történelmi jelentőségű mozgás, de nem bizonyos, hogy a lengyelországi folyamatokat nekünk demonstrációval kellene üdvözölni!/ Kilenc óra körül /23-án/ a Gh.De^. Hajógyárban tartózkodtam. Ott szinte mindenkit személyesen jól ismertem, hiszen ott voltam függetlenített ifjúsági titkár és innen kerültem budapesti, majd országos irányitó politikai szervekhez. Meglepően higgadt, tárgyilagosVlégkör. A Bem-téri gyülekezést "forrófejű diákmegmozdulás"-nak nevezték. Az MDP és DISz vezetés - Balogh Lajos PB titkár vezetésével - úgy döntöttek, hogy az üzemi fiatalok szervezetten nem, - mert senki nem is kivánt a munkás fiatalok közül önként munkahelyet ezért elhagyni -, de 15-20 főnyi "megfigyelő" csapatot / mondták: 80 kg sulyátlago^ elérők közül / elküldenek. Biztos, ami bizton, jó lesz a forrófejű diákok között néhány erőteljes munkás jelenléte - mondották. Tíz óra tájban kaptam a hirt Balogh Lajostól: PB ülés a kerületben. Mint budapesti instruktort érdekelt a dólog. Szükségesnek tartottam a magam számára is, a várható információt hallani. Az értekezést Biszku Béla elvtárs tartotta. Információcsere volt a napirenden. Ekkor már ismertté vált, hogy az egyetemek ifjúsága kivonul / Piros László / engedéllyel. Nem váltott ki nagy egyetértést a közlemény. Álláspont az volt, hogy az angyalföldi üzemekben fontosabb a termelés, ezért nem lesz - mert nem is igényelték az ifjúmunkások - kivonulás. , y.r .~)- 6 L-—