XXXV.1.g / 1. MSZMP Budapesti Bizottsága Archívuma. 1957.03.04. 1963.05.08. 1956-os eseményekkel kapcsolatos iratok: A Köztársaság téri pártház támadásáról feljegyzések és névsorok. A XIII. Kerületi Pártbizottság védelmében részvettek névsora. Visszaemlékezések
r • -n f|l;;':Y'’ I ■ *’ i i _ ’Y verset szavalt. Látszott, hogy valami van készülőben. Utána elmentek a Hősök terére, megkoszorúzták az Ismeretlen Katona sírját, majd a Batthyányi-mécseshez vonultak, mert ott is - elég szerencsétlen rendelkezés alapján - a Rajk-temetés után koszorúzás volt. Az emlékmécses előtt becslésem szerint 3oo ember gyűlt össze. Volt még ugyan- azon a napon másfelé is koszorúzás a városban a diákok részéről. 23-án délelőtt a következő történt: megkérdeztük Mező elvtársat, hogy mi a véleménye a Politikai Bizottságot illetően. Mező elv társ felhívott valakit, nem tudom kit, hogy szeretne beszélni valamelyik Politikai Bizottsági taggal. Azt a választ kapta, hogy menjen be. A Politikai Bizottság ülésezett akkor. Kovács János: A Batthyányi-emlékmü koszorúzásánál - utólag ellenőrizve a dolgokat - 3oo ember vett részt. Hollós Ervin beszélt. Utána egy ötven főből álló csoport, Eötvös-egyetemisták, a következő jelszóval vonultak el: Nem állunk meg félúton, sztálinizmus pusztuljon! Ez október 6-án volt! 23-a előtt, már hetekkel előbb a legtöbb egyetemen üléseztek Budapesten, de a szakadás mégsem Pesten következett be, hanem Szegeden. G-osztonyi János három napon át Szegeden volt. Ekkor már olyan volt a hangulat ott, hogy egyszerűen félre löktek mindenkit, aki bármilyen szerepet töltött be abban az időben, és uj vezetőséget igyekeztek választani. Kimondták a szakadást a DISZ-tői. Megalakították a MEFESZ-bizottságot. A szegedi egyetem küldöttségei végigjárták az országot, a budapesti és a vidéki egyetemeket. Említésre méltó, hogy a pesti egyetemeken eleinte nem tüntetésről, hanem diáksztrájkról beszéltek, a "szentháromság.tanszék” elleni tiltakozásul: a marxi zmus- leni nizmus , az orosz nyelv és a katonai oktatás ellen. Pénteken olyan volt már a helyzet, hogy szombaton sztrájkba lépnek a diákok. Szombaton reggelre meg-jelent az Oktatásügyi Minisztérium közleménye, amelyben könnyítéseket Ígért a túlterheltséget illetően; az autonómiát illetően pedig megígérte, hogy megvizsgálják ezt a kérdést.