XXXV.1.g / 1. MSZMP Budapesti Bizottsága Archívuma. 1957.03.04. 1963.05.08. 1956-os eseményekkel kapcsolatos iratok: A Köztársaság téri pártház támadásáról feljegyzések és névsorok. A XIII. Kerületi Pártbizottság védelmében részvettek névsora. Visszaemlékezések
Mindez természetesen fokozatosan alakult ki és az akkori eseményekben különösen a következők hatottak politikailag "gyorsitólag" az eseményekre: a.) 1956 nyarán egy pártdelegációval a Szovjetunióban voltam, amelyet Mező Imre elvtárs vezetett. Ott ért bennünket a lengyelországi (potsdami) események hire. Még kint-tartózkodásunk idején - éppen útba hazafelé - kaptuk meg azt a hirt is, hogy ülésezett az MDP Központi Bizottsága, amely 1956. júliusában Rákosit felmentette és Gerő Ernő lett a párt főtitkára. Ez a hir Csapon ért bennünket és nagyon jól emlékszem az akkor kialakult vitára. Delegációnk kizárólag pártmunkásokból állt és úgy velük, mint Mező Imre elvtárssal, valamint a szovjet elvtársakkal is sokat beszéltünk az események várható alakulásáról. Lemérhető volt az a felismerés, hogy itt egy politikai és társadalmi megrázkódtatás elé nézünk. Mező elvtárs volt elsősorban az, aki határozottan kifejtette, hogy milyen hibának tartotta az MDP akkori vezetése sokszoros politikai bizonytalankodását, az elvtelen kompromisszumokat úgy a jobb, mint a baloldal felé. A delegáció zömének az volt a véleménye, hogy a Rákosi- féle vezetés helyére Gerő Ernőt tenni "csöbörből vödörbe" jutást jelent és alapvetően ez nem fogja megoldani a politikai válságot. Hazaérkezésünk után egy egészen más, kézzel foghatóan látható, megromlott politikai helyzetet találtunk idehaza. Ezt nagyon jól le tudtuk mérni, mivel egy hónapot töltöttünk a Szovjetunióban és ez alatt az időszak alatt hallatlanul megromlott a hazai politikai helyzet, maximálisan megnőtt a politikai bizonytalanság és szembenállás minden vonatkozásban a párt vezetésével.- 2 | £,£3£2*7 bi*?/--• - s c; vAy ■ ■■ na