XXXV.1.d / 19. MSZMP Budapesti Bizottság Adminisztratív Osztály. 1958.06.20-1958.06.26. A Fővárosi Ügyészség és Bíróság tájékoztatói az "ellenforradalomban" aktívan résztvett személyek felelősségre vonásáról

L% j\(f UqM Ez időszakban az ország többi, főleg a határterületi ügyész­ségek még erősen az ellenforradalom hatása alatt állottak, ezért az akkor szervezett Politikai osztály illetékességi feladatkörén túlmenő­en végezte munkáját. Az 1937 első negyedében jelentős számban adtunk át a bíróságnak embercsempészeket, és tatáraértőket, s láttuk el oly ügyek­ben a vád képviseletét is, melyeket a felső vezetés által megfontolt okokból nem illetékességi területükön tárgyaltak. /{Miskolci, pécsi, kecskeméti, szombathelyi, fehérgyarmati,ügyek, dr.Kéri József győrmegyei ügyész ügye, stb.*/ Az ellenforradalmi bűncselekmények vádemelési és Ítélkezési adatainak elemzése. Ellenforradalmi bűncselekmények miatt a Fővárosi ügyészség 1957 évben és 1958 évben május 31.-ig a tulajdonképpeni ellenforra- — dalmi büntettek /{szervezkedés, izgatás, és fegyverrejtegetésí/ miatt W 1732 személyt vádolt meg. A bíróságok a fenti időszak alatt 1472 sze- | mély ügyében hoztak Ítéletet. Mindössze 79 személyt mentettek fel /{alig több mint 3 %-ott/ ezek többségét is az Izgatás vádja alól. E viszonylag magas tényszámok az ellenforradalmi bűnüldözés mennyiségi értékelését adják, de szükségesnek mutatkozik büntető-politikánk iránya és eredményei szempontjából az egyes adatok elemzése . \l./ Általánosságban a Legfőbb Ügyész egyértelmű álláspontját a Fővárosi 1 $vw, A,Ügyészség töretlenül ákaliaazta az ellenforradalmi bűncselekmények Y jellegének megítélésében és a bűntettesek ellen a népi demokratikus xJU^áílamrend megdöntésére irányuló szervezkedés büntette miatt emelt vádat. 1957 év második negyedétől kezdve egyre növekvő számban kerül- / tek bíróság elé szervezkedés bűntettének vádjával az ellenforradalom résztvevői. A Fővárosi Bíróság is - bár hátralékkal küzdve - évnegyed­ről évnegyedre növekvő számban hozta ítéleteit. Azü gyek súlyára és megalapozottságára mutat, hogy az 1958 május 31.-ig szervezkedés • büntette miatt elitéit 520 vádlott közül 50-et halálra, 241- pedig 5 évi börtöntől életfogytig tartó börtönre Ítélt a Fővárosi Bíróság. 2./ Ez az egész vizsgált időszak összképe, azonban a statisztikai adatok több oldalú elemzése arra mutat, hogy az ellenforradalmi bűnözés in­kább mennyiségileg, mint sem minőségileg került felszámolásra. Erre kell következtetni az alábbi adatokból! a./ A Fővárosi Ügyészség által vádirattal a Fővárosi Bíróságnak meg­küldött ügyekben csekélyszámban található azok, akik akár orszá­gosan, akár helyileg az ellenforradalom szellemi irányitól, a vég­rehajtás tervezői és szervezői voltak. A viszonylag magasszámú halálra Ítéltek többségükben nem ebbe a kategóriába tartóznak, hanem erőszakos, nagyobbrészt életelleni cselekmények, szokásos bűnöző tettesei, továbbá az ellenforradalmi fegyveres támadások vezetői. Az eleitéltek számához viszonyítva ellenséges osztály- helyzetű mindössze 5 $-ék volt. Ezt a kedvezőtlen eredményt két­ségtelenül befolyásolja a külföldre szököttek nagy száma és az is, hogy egyeseket a Legfelsőbb Bíróság, illetve a Katonai Bíró­ságok vontak felelősségre és Ítéltek el. /{Ezek az adatok nem állnak rendelkezésemre{/. •A ORSZÁGOS LEVÉLTÁR f\ « V

Next

/
Thumbnails
Contents