XXXV.1.c / 8. MSZMP Budapesti Pártbizottság Agitációs és Propaganda Osztály. 1957.09.02-1957.10.29. A Budapesti Pártbizottság és a pártszervezetek információs és hangulatjelentései
£ • " m t TAPASZTALATOK a kerületben megtartott pártnapokról. Az Októberi Szocialista Forradalommal kapcsolatban eddig 2o helyen tartottunk elvi pártnapokat, kb. l4oo résztvevővel. A pártnapokat az üzemekben főleg párttagok látogatták. A pártonkivüliek aránya kb. 25$ volt. A látogatottságot erősen befolyásolta a nátha járvány, de hozzájárult még az is, hogy a pártonkivüliek az Októberi Szocialista Forradalommal 9 kapcsolatos kérdések felvetését párt ügynek tekintették, - s nem kis mértékben mutatkozik passzivitás a Szovjetunióval szemben. A kerületben 2 helyen, a Növényolaj és a Kötöttárugyárban közpoáái előadó volt kinn / Bethlen Oszkár és Pülöp György elvtársak/ A A többi pártnapokon a kerületi pártnapi előadói tartottak pártnapot. Az előadókat mindéből szivesen, türelmesen hallgatták végig, látszott az embereken, hogy átérzik jelentőségét annak, amit az el& dó mond. Mint ór<öces jelenséget emlitünk meg, hogy egyes nagyüzemeinknél, mint pl. az 01ajbyár, Kptöttárugyár, Medicolor, Tanács egyetlen hozzászóló nem volt a pártnapon. Az elvtársak arra hivatkoztak, hogy a pártnapi előadók kimerítették a témát, az előadás jó volt, ahhoz hozzátenni való nincs. És egy kicsit ünnepnek is érezték a pártnapot. • Több kisebb üzemünknél is tapasztalható volt hasonló passzivitás. Azonban a pártnapok nem voltak teljesen passzívak, egyes pártnapokon, fő- legaz idős elvtársak egészítették ki hozzászólásaikkal és saját tapasztalataik alapján az előadókat. Pl. az 5 körzetből Kóczián elvtárs 1918.—bán járt kinn Oroszországban mint hadifogoly és résztvett az első szabad Május 1.-én, Elmondotta,. hogy sirtak örömükben az egyszerű orosz munkások és parasztok. Vagy pl. a Sportszerárugyárbán Bene elvtárs a VIT élményeivel tarkította a pártnap^ beszámolóját. Somogyi elvtárs a Tüzöltóságnál mondotta el a Szovjetunióban szerzett élményeit arról, hogy milyen hősiesen tartotta magá' Leningrád a II. Világháború ideje alatt. Több elvtárs foglalkozott a pártnapokon a Szovjetunió második felszabadításával 1956 november 4.-ével és a hála, szeretet hangján emlékeztek meg róla, A Tűzoltóságnál kérdésként vetették fel "Lenin kidolgozta a szocializmus egy országban való ^ 0yőzeimének lehetőségét, ez csak Oroszországra, vagy más országra is, -mint pl. Lengyelországra is érvényesült volna?" A Bőrkonfekció bán _ az egyik felszólaló kérdésként vetette fel az interkonti- nentális rakéta milyen világpolitikai jelentőséggel bir, annak milyen kihatása lehet. Egyben elismerte a Sz,U* technikai előretörését és vilá^fö- lényét ezen a térén. ORSZÁGOS LEVÉLT te