XXXV.1.c / 8. MSZMP Budapesti Pártbizottság Agitációs és Propaganda Osztály. 1957.09.02-1957.10.29. A Budapesti Pártbizottság és a pártszervezetek információs és hangulatjelentései

u> helyeken volt csak tapasztalható,hogy bírálták a vezetőség munkáját egyes el nem végzett munkákért,de egymásfelé vagy sajátmaguk felé bírálattal nem éltek.Azt a tapasztalatot kell leszűrnünk a megtartott taggyűlések hozzászólásaiból,hogy még azokon a helyekn sem voltak jók ahol az átla­gosnál jobb beszámolók kerültek a tagság elé megvitatásra.Ennek tudható be az a tény,hogy ahol voltak Is beterjesztve határozati javaslatok a hozzászólók részéről nem nagyon reagáltak rá.Ezeket a hiányosságokat a taggyűléseken megjelent politikai munkatársak Igyekeztek kijavítani,ami néhány esetben sikerült Is .A hozzászólások alakulásából Is megállapíthat­juk azt a tényt,amit már az előkészítésnél Is megállapítottunk,hogy a vezetőségek nagyrésze nem nagy gondot fordított a tagság felkészítésére* Ezért fordult eíő az,hogy a Habselyem egyik taggyűlésén az Igazgató úgy nyilatkozott,hogy nem Is baj ha nem szólnak hozzá ez úgy is ünnepi tag­gyűlés • ( Elmondhatjuk viszont azt,hogy a Nov .7-vel kapcsolatos hozzászólá­sok igyen jók voltak.Kicsendült ezekből a hozzászólásokból a Szovjetunió szeretető a büszkeség hogy ebben a nagy munkában néhány tízezer magyar Is részt vett.Érezhető volt,hogy mily lelkesedéssel és gonddal készül­nek üzemük rendezvényére és külön büszkeség töltötte el őket,hogy szov­jet elvtársakat hívnak meg az ünnepségre.Ugyancsak itt említették meg a Szovjetunió szerepét és segítését amelyet ad a gyarmati és félgyarmati sorban élő népeknek. összefoglalva: ^ Megáilapítható,hogy az októberi taggyűlések szervezeti és polltl­w kai előkészítésében bizonyos fokú fejlődés tapasztalható,néhány üzemet kivéve.A jobb előkészítés eredményeként növekedett a taggyűlésen való W megjelenés .A napirendek megszabásánál vannak hiányosságokba pártvezető­ségirtr^rnritTkal fejlettségétől függően.Az azomban elkerülte a vezetősé­gek figyelmét,hogy az esedékes termelési tervek teljesítésére mozgósít­son, vagy tegyen valamit a munkafegyelem megjavításáért. Annak ellenére,hogy az előkészületi munka jobb volt mint az előző hónapi,hogy néhány helyen a beszámolók is alaposak voltak továbbra is alapvető hiányosság a pártszervezeteknél,hogy a megtartottját 73 taggyű­lésen cs'ak 8 helyen volt beterjesztve határozati ja vas la.Ugyan ezt mond­hatjuk el a múlt taggyűlésen hozott határozatok végrehajtásáról történt beszámolásról*Nem számolnak be a taglétszám alakulás áról,a tagdíjfizetés állásáról • Az október havi taggyűléseken 21 Tag és Tagjelölt felvétel volt, alx aennek a napirendnek a tárgyalása több helyen utolsó napirendi pont volt,ami bizonyosfoku nemtörődömséget hozott magéval, > - JJp|­OMZÁGOS LEV&T/ r , ­)<%<{ *,L~' *■

Next

/
Thumbnails
Contents