XXXV.1.c / 7. MSZMP Budapesti Pártbizottság Agitációs és Propaganda Osztály. 1957.07.02-1957.08.30. A Budapesti Pártbizottság és a pártszervezetek információs és hangulatjelentései
- 2 ✓ m . „ A,tapasztalat az, hogy a legtöbb helyen szívesen fogadták az elvtársakat. A VII. kerületből jelentik, hogy azok közül a szülők közül, ahol az elvtársak jártak, kb, fele nem íratta be gyermekét hittanra. .őzek olyan szülők voltak, akik januárban íratták be gyermeküket. Az agitáció során számos helyep felvetették, hogy végre lehet hallani a párt szavát a lakóterületen is. Több helyen elmondották a kommunistáknak a lakóterület problémait. Jó munkát végzett a kommunista pedagógusok jelentős része. Igen sok helyen fordultak a szülők tanácsért a tanítókhoz, s ahol kommunista vagy haladó szellemű pedagógussal beszéltek, meglátszott a beiratás eredményén. A kerületek helytelennek tartják a Budapesti Tanács azon ha- ^ tározatát, hogy fegyelmi terhe mellett tilossá tette a pedagógusok számára, hogy egy szót is szóljanak a beiratásnál a hittanoktatás ellen. Ugyancsak nehezítette a munkát.az az intézkedés, hogy egy szülő aláírása elegendő volt a beíráshoz, - az elmúlt évben mindkét szülő beleegyezése szükséges volt. Igen sok esetben az történt, hogy az asszonyok a férjek tudta nélkül és annak ellenére Íratták be gyermeke ike t, Hatással volt a beiratkozásokra az SZKP határozata is. Arról beszéltek, hogy most már be lehet bátran Íratni a gyereket, mert a Szovjetunióban bomlik már az egység. Igen nagy szerepet játszik a szülők elhatározásában az, hogy ™ úgy látják, csak a valláserkölcsi alapon nevelt istenfélő gyermek válhat becsületes, tisztelettudó emberré. Ezt a nézetet a papok igyekeztek most még jobban aláhúzni, főleg azzal, hogy az ifjúság októberi magaviseletét, a disszidálásokat, a szülőkkel szembeni tiszteletlen magatartást a vallásos nevelés hiányaként állítják bo. Az elvtársak erösc-n sürgetik a szocialista erkölc3 oktatását iskoláinkban, mert ez nagy segítséget jelent a vallásoktatás elleni harcban is. Kérik, hogy gondosan válogassák meg az erkölcstant tanító pedagógusokat. Olyanok tanítsák, akik szívügyüknek is tekintik, s akik egyéni magatartásukkal is példát mutatnak. A klérus igen aktív volt, a beíratásokkal kapcsolatos ágitá- ciojuk erősebb volt a mienknél. Egyáltalán nem riadtak vissza az erőszakos módszerektől sem. / ♦ / * • „ .t /, ORSZÁGOSUK - \ h/ m—,--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------J