XXXV.1.c / 7. MSZMP Budapesti Pártbizottság Agitációs és Propaganda Osztály. 1957.07.02-1957.08.30. A Budapesti Pártbizottság és a pártszervezetek információs és hangulatjelentései
; J771 ^ - » _ / -Í3 JELENTES a III/S-as körzet munkájáról. A körzetnek az átigazolások lezárása után 84 tagja van. Az októberi események előtt 25o körül volt. Jelenleg a tagság főleg nyugdíjasokból és háziasszonyokból áll. A 8-as a kerület jobban dolgozó körzeteihez tartozik. 1./ Pártértekezlet. A pártértekezlettel a f.hó 2-án megtartott taggyűlés foglalkozott, ahol a vezetőség beszámolója kitért,a sajtó utján már közölt ismertetésre, nagyon vázlatosan. A határozat egyes pontjait csak épp hogy érintette. Ezzel szemben a tagság hozzászólásaiban éles vitát rendezett a határozat egyes pontjairól, ahol az éberség és intrika külö - nősen kihangsulyozást nyert, helyileg is konkréten. Egyértelműen megállapítást nyert, hogy az elkövetkezendő időszakra az alapszerv munkáját a pártértekezlet határozatai szabják meg, ezért a vezetőség ja§ vaslatot tett annak,a körzet területének megfelelő munkaprogram szerinti feldolgozására. 2./ Politikai munka a tömegek között. <D Az elmúlt időben az alapszérvét főleg az átigazolások munkája foglalta le, mivel az ideiglenesen munkanélkülivé vált elvtársak tömege, ,/VaA ’ mintegy 25o-3oo-an fordultak meg az alapszervben. így a tagság je, lentős részének még pártmunkája nincs. A propagandamunka is vonta - '■ dt.-wu.* ^ tottan indult be, bár ezideig négy vitaestet rendeztek, esetenként ff25-5o résztvevővel. Az alapszervet a területi lehetőségek figyelembevételével 15 pártcsoportra osztották, akiknek feladatul adták a helyi agitáeiós és propaganda munkát,a lakóbizottságokkal, az iskolákkal való kapcsolatot. Az alapszerv a politikai munka fokozása érdekében a tömegek közt július folyamán ankétot szervez a helyi orvosok, tnnitók, rendőrség é ré szivét elével, ahol megbeszélik a területet érintő problémákat és a vöröskereszttel kapcsolatos eseteket. Ezenkívül folyamatban van egy olyan munkaprogram kidolgozása, amely az ifjuság, a tanácsösszekö - tök és a pedagógusok bevonásával kiván aktiv politikai munkát végezni. Budapest, 1957. julius 3. /Babóth Árpád/ OBrtGW levéltár