XXXV.1.c / 7. MSZMP Budapesti Pártbizottság Agitációs és Propaganda Osztály. 1957.07.02-1957.08.30. A Budapesti Pártbizottság és a pártszervezetek információs és hangulatjelentései
A referátumhoz elég sok hozzászóló volt, akik főként a pártegységgel, a pártkonferencia felszólalóival és a határozatokkal kapcsolatban erősítették a pártkonferencia munkáját. A politikai kérdéseken túl a hozzászólók nagy többsége a gyár belső dolgaival foglalkozott, gazdasági jellegű kérdésekkel, az értelmiség helyzetével, személyzeti munkával. Az egyik felszólaló hosszasszan foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy megy-e minden a régi utón, megadta mindjárt sajátmagának a választ, hogy rengeteg változás van, a Munkás-Paraszt Kormány és a pártvezetés egészen uj módszerekkel és határozottan, következetesen harcol a dolgozók, a munkások és parasztok bizalmának a megnyeréséért. Helyeselte a felszólaló a kormány részéről a ha- ^ tározottságot az ellenség aknamunkájával szembeii. Felszólalásban foglalkoztak a pártértekezlet határozataival és annak végrehajtásaival, a kommunisták feladataival az üzemen belül és kivül. A^t a célt tűzték ki maguk elé, hogy az összes létszám- j nak valamivel több mint lo fo-át kitevő kommunisták szívós munkát ^'vux^^^yégeznek annak érdekében, hogy a pártönkivüliekből szoros szim- f patizáns gárdát neveljenek. Minden kommunistának erkölcsi kötelességévé tették, hogy rendszeresen legalább 5-7 pártonkivülivel foglalkozzék, ezenbelül különös hangsúllyal nők és fiatalok felé irányuló munkát emelték ki. ® Az egyik felszólaló elvtárs felvetette, hogy vessenek véget annak, hogy apró-cseplő kérdéseket felnagyítva túlzásba vigyék a "tiszto- p". gatást”. Legyen meg a mértéke a tisztogatásnak és ez ne menjen az ^ <1 üzemegység, de főként a pártegység rovására. Foglalkoztak azzal, hogy nagyon helyesnek tartják a pártvezetés határozatait, hogy a vezetők többet legyenek a dolgozók között, ismerjék meg azok problémáit és annak alapján igyekezzenek a megoldást megkeresni. Helyesen értékelték Kádár elvtársnak a kongresszuson elhangzott megjegyzését, hogy a három nemzedék szorosan összefogva végezze a munkáját. Foglalkoztak a régi kommunisták félreállitásának, illetve rehabilitálásának kérdéseivel. 34- 2 ORSZÁGOS LEVÉLTÁR l ((3C/