XXXV.1.c / 6. MSZMP Budapesti Pártbizottság Agitációs és Propaganda Osztály. 1957.02.01-1957.06.30. A Budapesti Pártbizottság és a pártszervezetek információs és hangulatjelentései

Nem törvényszerű, az, hogy minden nyugdíjasnak, nyugdijáénak kell lenni, ha a Párt, illetve a termelés szempontjából előnyös ezeknek az embereknek a foglalkoztatása. Nem volna célszerűtlen felhívni az üzemi I.B. figyelmét felhívni ezekre a kérdésekre. 3*/ Egy most érettségiző leány felszólalt és elmondotta, hogy náluk az iskolában az volt a baj, hogy a tanári kar egyrésze ha nem is ellenséges, de meglehetősen tartózkodó magatartást tanúsított éveken keresztül,különösen a Marxizmus oktatását illetően volt olyan tanáruk, aki azt mondta: ezen az órán a Marxizmust tanuljuk, mert rendeletileg elő van Írva* Következtetésképpen a gyerekek megértették jól, hogy miről ven szó. ^ Most, hogy a pedagógus nyugdíjazások napirendre kerülnek, megfelelő körültekintéssel el kellene távolítani a katedrákról azokat a peda­gógusokat, akik jelenlétükkel sokkal többet ártanak, mint "nevelé­sükkel” használnak. Nem erre az egy példára szorítkozik ez a véle­mény e^l/hahem az októberi ellenforradalomban sajnos elég szép szám­ban a pedagógusok cselekedetei is bizonyítják, hogy ezeknek a szemben álló oktatóknak a szakmájukban nagymartaimaAaU a rend- eze HW(. Körültekintően most ezektől is meg lehetne szabadulni^tanév /• # ' (c£~) végén. / ^ lehet, hogy ezek köznapi kérdések, mindenesetre én szemt,ől-szembe ^ most hallom ezeket először, különösen az üzemeinkr§*jHr azért Írom le ezt a feljegyzést, hogy a Párt illetékes szervei próbáljanak meg­oldást keresni, s főleg azért, mert velünk szemben még mappaaa nagyra^ bizalmatlanság mindenfelé. Igen sokat kell fáradozni azon, hogy visszaszerezzük az elvesztett bizalmunkat, Budapest, 1957. junius 19. /:Siklós János:/ o ' i _______________J 1 4 * _ 3 -

Next

/
Thumbnails
Contents