XXXV.1.c / 6. MSZMP Budapesti Pártbizottság Agitációs és Propaganda Osztály. 1957.02.01-1957.06.30. A Budapesti Pártbizottság és a pártszervezetek információs és hangulatjelentései
5./ A segélyakció előreláthatólag még 3-4 hónapig tart. Ez alatt az idő alatt rá kell térnünk régi tömegszervezeti munkánk újra élesztésére, mivel ezt a nemzetközi helyzet is szükségessé teszi. Hogy ennek végrehajtása megtörténhessen, bár erre a felső vezetés elvtársai részéről a javaslat már megtörtént, - Pártunk felé, - én mint pártmunkás és kerületi ügyintéző szükségesnek látom a magam részéről is javaI solni a következőket: a kormánybiztos visszahívását, a proffesszori kollégium ki szélesítését, természetesen elvtársakkal, a Központi apparátus fokozatos megtisztítását, szervezeti felépítésének összevonását. Ennek megtörténte után lehetővé válik majd, hogy kerületünk ötös Bizottságának összetételét a régi vezetőségi tagjaimmal egészítsem ki. Bár az események befolyásolták egyes vezetőségi tagjaim magatartását, akiket ezért természetesen ezért le fogok váltani. Fokozatosan irányt veszünk arra, hogv régi feladatainkat a segélyakció mellett megkezdjük és egészséges politikai tartalommal megtöltve olyan nagy tömegszervezetté tegyük, hogy Munkás Paraszt Kormányunk harcát komoly mértékben segíteni tudjuk. Budapest, 1957. február 27. ,i s Perenca^Sándorné kerttletl ^ . gyintéző .-•W .9*-*— o~t sfósr-U ’éj 0U1 . /& j»—o -yC^^r-cJM* ™~;. >is ■ J&Jjy I ORSZÁGOS LEVÍXTÁR . ' ~\ • -vjp \v