XXXV.1.c / 4. MSZMP Budapesti Pártbizottság Agitációs és Propaganda Osztály. 1956.11.05-1956.12.30. A Budapesti Pártbizottság és a pártszervezetek információs és hangulatjelentései

A XYII•kerületben megnyugvással fogadták a rendeletet, csak egy-két iskolában reklamálta néhány szülő a hittan-tanitást. ^ Csak egy iskolában - a Pesti-ucca 115-ban - került sor rendzavarásra, itt a gyerekek ütemesen kiáltozták "hittant akarunk" és felirták a táblára is. Ennek hátterében azok a vallá­sosa szülők álltak, akiknek része volt a 23-a utáni eseményekben* A III.kerületben is helyreállt a rend, jó néhány iskolában még a szeptemberben beiratkozottak számára sincs hitoktatás. A Timár-uccai iskolábaakb. egy héttel ezelőtt egy pap bejelentette a tanári karnak, hogy a püspöki kar nem ismeri el a kormányt, amelynek napjai meg van­nak számlálva. ^ 1 Az V. kerületben is nyugalom jellemzi a helyzetet, talán két-^árom _ szülő reklamált. A tanárok nSMpSöixzáiiiaiqf politikai kérdéseket, ^ csak a tanulmányi problémákkal foglalkoznak. ORSZÁGOS LEVÉLTÁR r

Next

/
Thumbnails
Contents