XXXV.1.c / 4. MSZMP Budapesti Pártbizottság Agitációs és Propaganda Osztály. 1956.11.05-1956.12.30. A Budapesti Pártbizottság és a pártszervezetek információs és hangulatjelentései
m + <- 2 a pártból, szervezkedett a kerületi PB. vezetői ellen, igy Szőke elvtárs ellen is, azon az'alapon, hogy ő nem kerületi lakós. Hasonló a helyzet a XVII'.kerületben Bányai elvtárssal szemben. Ebből a helyzetből a kivezető ut az eIex lesz, s ezt már néhány kerületben már meg is csinálták, hogy a volt pártbizottsági tagokat, aktivakat összehívják, es ezeket az ideglenes intéző bizottságokat ott demokratikusan megválasztják. A kerületi pártbizottságoknál az elmúlt héten áBiöi általában kerületenként 80 és 2oo közötti létszámban jelentkeztek pártaktivisták munkára, akiknek egyrészét átirányították karhatalom* hoz, de jelentősebb részét nem vonták be megfelelően a munkába. J S ennek főoka az, hogy a kerületi pártbizottságokon is, küiin®- különösen az elmúlt hét közepéig nagy tanácstalanság volt, hogyan kezdjenek el *lolgozn;, mivel az utca és a gyárak hangulata erősen kommunista ellenes volt. Ez az oka annak is, hogy az ideglenes intéző bizottságok az üzemekben csak kevés helyen alakultak meg és sok helyen csak illegálisan működnek. A kerületi pártbizottságok is az elmúlt héten főleg a munkástanácsokkal igyekeztek fölvenni a kapcsolatot, és csak kevés erőfeszitést tettek annak .érdekében, hogy gyáranként összegyüjtsék a kommunistákat. Az üzemi pártszervezetek szerve- ^ zését döntően az a hangulat befolyásolja, hogy az üzemekben ne legyenek pártszervezetek és az erős kommunista-ellenes hangulat miatt a párttagok nem is nagyon merik hangoztatnikommunista meggyőződésüket. Ezen a héten indul meg erőteljesebb szervezése az üzemi partszervezeteknek, s valószinü hogy a döntő helyeken már szüiebb aktiva előtt az üzemi és hivatali intéző bizottságokat is meg tudjuk választattni. Végül még egyszer alá szeretném huzni, hogy a legkomolyabb problémáink pillanatnyilag a káderkérdésekben vannak, részben azért* mert a régi vezetők közüö többen nem mehetnek vissza kerületükbe, vagy üzemükbe, részben azért, mert helyükbe sok szektáns elvtárs igyekszik bejutni, harmadsorban azépt, mert a pártapparátusban dolgozók jelentős részének nincsenek meg a megfelelő forradalmi tapasztalatai. Hiányzik az öntevékenységük, nagyfokú puhaság mutatkozik meg. < /O , , °*SZÁ(;as LEvm^Aji 1 : 1 ’ \ . V L 1