XXXV.18.c.1957 / 188. Vaskohászati Kemenceépítő Vállalat MSZMP Bizottsága. 1957.06.27-1957.11.28. A Vaskohászati Kemenceépítő Vállalat MSZMP pártszervezetének "ellenforradalommal" kapcsolatos iratai

i_£+rn tak és ezeknek névsorát az üzemi portán kifüggesztették. Ezután az ideiglenes munkástanács a Vörös Kereszttől és egyéb helyekről Mszerzett" élelmi cikkekből saját keretükön belül gazdálkodtak úgy hogy ezeknek az élelmi cikkének javarészét egymás között osztották szét. Íz egész gyárat átkutatták, képeket, csillagot stb.-t meg­semmisítették, a párt irataihoz hozzáférni nem tudtak, mert a párt­titkár elvtárs a fontos dokumentumokat elégette. Ebben az időszak­ban a gyárban a munka szünetelt. Az emberek a kultúrteremben jöttek össze, ahol időközönként a munkástanács egy-egy megbízottja további sztáré.jkra hivta fel a jelenlévőket s egében közölték a központi munkástanács utasításait is,- uszítottak, lázitottak a Szovjetunió ellen, a Kádár kormány ellen. £ November közepén történt a végleges munkástanács megválasz­tása, melynek során a párttagok kezdeményezésére a dolgozók túlnyomó része a szavazó-cédulákat összetépte, azért, mert a jelölő listán a jelöltek túlnyomó része értelmiségiekből lett összeállítva. Ezt követőieg Végvári Béla, aki a munkástanácsnak az elnöke lett, meg­fenyegette a kommunistákat a választás megakadályozása miatt. A kö- i vetkező nap a választás uj jelölésekkel megtörtént. A munkástanács elnökének Végvárit választották. Az üzemben a munka november 2o.-tól kezdve indult meg fokozatosan. A mnukástanács hallgatólag eltűrte a munka lanyha ütemét és csak egyes kommunisták követelésére nyilat­kozott úgy Végvári, hogy a munka komolyabb üteme szükséges. A munkás- 0 tanács eközben állandó kapcsolatot tartott a központi muhkástanáes­csal, valamint a kerületi munkástanáccsal. A munkástanácsnak az el­nöke egyébként a munkástanács választást levezető beszédében többek között kijelentette, hogy a pártszervezet az üzemben nem működhet. A termelés csak lassan haladt előre, részben az emberek között szí­tott hangulag, részben pedig az áramkorlátozás következtében is. A végleges munkástanács tevékenységei közé tartoznak azok a tényezők is, hogy $zabó Sándor személyzeti vezető által irányí­tott személyzeti osztályt, megszüntették, őt fizikai munkára küld­ték és ugyancsak fizikai munkára irányították Schachay Ferenc párt- titkár elvtársat is, aki eredetileg az ujitási előadói feladatkört töltötte be. Üzemünkben a párt december végén kezdte meg határozott mun­káját, ekkor már az ft.B. résztvett a munkástanács ülésein.- 2 - JQ I

Next

/
Thumbnails
Contents