XXXV.17.b / 8. Közlekedési Építő Vállalat. 1957.03.22. A Közlekedési Építő Vállalat munkástanácsa ülésének jegyzőkönyve

Javasolja a munkástanácsnak azt a kezdeményezést, hogy ha valaki nyugdíjba megy azt fehér asztal mellett búcsúztassa el a vállalat* Ott köszönjek meg eddigi működésűket, egész biztos, hogy a nyugdíjba menő szaktársaknak ez jól fog esni* Ohm Károly /kp*garage/ slz igazgató kérdéssel kapcsolatban nem érti, hogy miért kell mellébeszélni ebben az ügyben* Amint lányi szak társ megmondta, az igazgatói poszt elsősorban politikai vonal, ezt nekünk munkastonacstagofonák tudnunk kell és ezt meg tudjuk magyarázni a dolgozóknak is. A sofförökkel kapcsolatban lenne egy kérése* légre teljesedett a soffőröknek az az óhaja- hogy 210 óra lett a kollektív munkaidejük. Helyes volt az az intézkedés, hogy a 210 órán felül kapnak 25 % pótlékot* Most egész csöndben jött egy rondelkezés, mely szerint a 210 óra után is sima órabérben dolgoznak* Tett-e a munkástanács, vagy más valaki ez ellen valamit? Súlyosnak találja, hogy 2 hónap után megváltoztatnak egy rendelkezést* A Konmozai szaktárs Ígéretet tesz, hogy a sima órabér kérdését a w szakszervczettel közösen meg fogják nézni és erről tájékoztatást adnak Ohm szaktársnak. Nagy András /8-as mh./s Az M magasépítő vállalat főmunkavezetojé- vei beszélt, aki azt mondotta, hogy az uj műszaki bérrendezés foly­tán 2#400*-Pt* a fizetése, a volt 1*600*- forinttal szemben* Tehát durván számítva 50 v^-al emelték a fizetését* Ugyanott az építés­vezetőnek 2*800*-Ft* a fizetése. Tehát a 24 $-os béremelés, amit Slek szaktárs említett - a KPtó vállalatoknál igen sérelmes az m vállalatokkal szemben* Másik probléma a dolgozóknak kiadott bakancs. A bakácsok igen siralmas állapotban varrnak. A munkástanácson keresztoil többször javasolta, hogy adják el a dolgozóknak beszerzési áron! A bakancs problémát gelényi szaktárs megválaszolja és közli, hogy a bakancsok eladására nincs mód, mert azok nagykereskedelmi áron A kerülnek beszerzésre és a vállalatnak nincs joga nagykereskedelmi áron azokat továbbadni. Algeyer Hde/8-as mh.*/* A vállalatnál különböző hírek terjedtek el vele kapcsolatban* Azt beszélik, hogy elvitték a rendőrségre* 0 itt kijelenti, hogy ez nem igaz, mert az történt, hogy megemelte magát és megrándult a dereka* Megemlíti, hogy a kőgyári csőből pénzt lehetne csinálni* Mi az akadálya, hogy a kőgyárat megfelelő kapacitással lássuk el. Fábián szaktárs* A kőgyárral hosszú időn keresztül állandó züis- s zavarok voltak. Megrendelőink minden évben más cikket akarnak gyártatni* A. távvezetékoszlopok gőzölő kádjai megvannak, azokat korszerűsítettük. Most az a helyzet, hogy megrendelésünk ÉTI y\ gerendák irányában van, kisbéruházássál a kádakat át kell alakítani. Ha a további megrendelések befutnak, a kőgyár bizonyos fokú át­alakítása meg fog történni. Fogarassy Béla /Vörösvári úti mh./ Ezzel kapcsolatban javasolja V idomcsövek gyártását is. A gépipar területén igen nagy hiány van ebből. Koronczai szaktárstól azt kérdezi, hogy miért nem tartja a munkás- tanács minden hónapban a plenáris ülést, úgy ahogy az a rendeletben van* • - 10 - *** ' k. .......................

Next

/
Thumbnails
Contents