Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Aktíva értekezletek jegyzőkönyvei, 1953 (HU BFL XXXV.176.a/9)
1953-11-13
ró ' i ./ * *-• 4 • ti alá legjobb terveink végrehajtás út * B« a kérdés kezd . '. lödésünk köp önti kérdésévé vá3jal« * * *.'#. A kerületi Pártbi/qttsírófp.g&í.^ \'rrt, *■ ' ' / ') lapította: Rákosi elv társ idézett sorai intő figyelmeztetés a ‘ j kerületi pártbizottság, másrészt az üzemi párt, gazdasági éa t.öÉegnzervozeti vezetés számára. Mint már említettük a júniusi határozat oteía egyen területeken, értünk el bizonyon eredményeket, de a hibák még mindig túlsúlyban vannak. Melyek azok a tények melyek ezt bizonyítják! Az elmúlt hónappal lezártuk ötéves tervünk utolsó évének első negyedét 1 éa hozzátehetjük, azt a negyedévet, moly az ötéves térv egész eddigi , időszakában a legnagyobb feladatot állította kerületünk üzemeinek politikai és gazdaság! vezető, m üe saki -értelmi a égi ón fizikai dolgozói elé,, "A munkában több olyan akadály jelentkezett, amely- váratlatiul érte ugyrógdlván egész iparunkat és jórészt áthidalhatatlan maradt a fokozott i erőkifejtés dacára is, mint plt a villaraoaehergia, szén, nyersanyaghiány. Nem volt ritka eset, amikor egy-ogy üzemünk a nap 24 órájából 14-*16 órát állt vlllaraosenorgiahiány végett- ez küiünöuen fönnállt a háromszakmányos textilipari vállalatainku IX A nehézségekét tetőzte- illetve nagyrészt a nehézségek forrása volt- a szokatlanul kömény tél, mely zavarokat okozott a szállításban, közlekedésben stb. Pártunk és Kormányunk fölhívása nyomán pártozorvezetelnken. keresztül fokozott harcot-'hirdettünk a nehézségek leküzdésére, igyekeztünk erősíteni a gyfízaihkerás szellemét,, Ennek következtében, valóban ki ia alakult üzemeinkben műszaki értelmiségünk, műszaki és fizikai dolgozóink között az a hangulat, melynek tartalmas nagyfokü áldozatválílalmásra v aló készség, fcezde' ményozétt az akadályok elhárítására, volt. A negyedév közepétől kezdvepedig tártunk kezdeménye zése nyomán fokozatosan csökkentek a villamos'-•nergia hiánya, miatti kiesések, javult a szállítás-közlekedés, és nem kas jelentőségű volt a munkára nézve az a tény in, hogy kifelé mqntiink. a télből. A A termelés akadályainak nagyságát és az afcsdáoly leküzdésére irányuló harc•mértékét mutatja az elsőjnegyedév egyes hónapjaiban'elért terme- 7 iéai eredményeink: Januárban 91*3, 'februárban 95*9, márciusba n loÖ,8/-ra teljenitettbe kerületi szinten befejezett termelési tervünket, Januárhoz viszonyítva- -a márciusi • munkát, több mint 9o mrllió .Ft. értékkel.• bíM* kifejezve pedig: 32/-kal terrfmeltünk többet. Végeredményben: a . ! győzniakarás szellőmé meghozta a maga gyümölcsét# Annak ellenére, hogy mióta hazánkban tervgazdálkodás van, első esetben maradtunk a tervkövetei— menyek alatt, mégis a közi! Hiányokét figyelembevóve - Igen. pozitív, eléggé alá nem huzható nagyságú eredmény az, hé-yy 1954. évi első negyedéves tervünket a következő módon teljesítettük; r " ' 7 ——— - - - - -■*-