Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Titkári szeminárium iratai, 1950 (HU BFL XXXV.176.a/7)

1950-01-30 / Kígyósi

tm z ;-4- /*•«* . /lg^ * A legutóbbi titkári értekezleten kiderült, h6gy%Sn^ olyan titkár elvtárs aki nem vesz részt szemináriumon. A konfekcióban 6 ember volt egyéni versenyben, e miatt, intézkedtünk, éa ma mér 120 ember vesz részt egyéni versenyben.Megalakítottuk a termelési bizottságokat, és ezek a verseny szervezésével foglalkoznak.A dolgozók konkrétan vállaltak feladatokat. Újpesti b’ torgyár II.A káderek kérdéséhez szeretnék hoz: szólni , a üzemben kiemeltünk revizorokat, az tt-B leváltott a, azt mondta, hogy rendezésre került az üzem.Nem. tudato­sították miért volt erre szükség, nem figyelmeztett ók a hibájára, az ügyet kivizs ;óltam, és vissza kér ültek a káderek a helyükre.És a munkájukat jól vég» zik. Kigyósi elvtárs válaszo1: Sok Jó szempont került, és jött ki, amelyb'l feltétlenül lehet ós kell is tanulnunk:./. Italéban megállapítottuk a hiány osságokat,a ‘ , ^ mely a szervezetlenség következtében jött létre, az elvtársak elaprózzák az idejeüket, és igy a legfontossab kérdések elmara radnak, párhuzamosan kellv inni a kérdéseket.A háziagitácló je lentőségét nem ismerték fel sok üzemben, ki kell épiteni a nép nevelő munkát még jobban,mert ez lényegesen megkönnyíti a mun­kát.Nem elég az ha direktívákat adunk ki, hanem azt le is kell vinni a dolgozók széles tömegeihez.K*^ kell épiteni az ellenőre zés hálózatét, és az egyéni felelősséget , azonban nem az a £ feladat, hogy mindent a titkár végezzen.Nem értek egyet a Ta­­káos elvtárssal, mert ahol megvan szervezve a munka, ott jónak kell lenni a pértnapnak, ahol meg van szervezve az ellenőrzés ott meg kell lenni az eredménynek,A szakszervezeti napokon, és Lenin elvtárs halálénak évfordulójának megünneplésén voltak so kan.A reakció mint mingig most is igyekszik belekapaszkodni a dolgokba,pl. munkaversenynél nem kaják meg a dolgozók az el­ért eredményért járó fizetést, pedig az már mindenki el"tt vi­lágos, hogy hazugság az egész.Az elvtérsak komoly és tanulság* os, és kompljjl konkrétumokat vetettek fel, ebből mi is tanulunk Valéban vannak olypn elvtársak akik szégyellk megkérdezni qii ,, is a feladatuk tulajdonképpen.A reszort vezetékkel keli beszél getni és rámutatni mi is tulajdonképpen a feladatuk.Nem helyea ha a kéderes egyedül viszi a káder munkát, atert az nem reszort i^unka, kádermunkát minden reszort vezetőnek kell végezni. pártszerveze tudta nélkül nem lehet kádereket elvinni ,Ha ^ javasolunk kádereket, azokért mi felelősséggel tartozunk.az elvtarsaknak tudni kell minden egyes káderről, nehogy azok el­tűnjenek.A mai értekezlet a' további munkához szempontokat adott Az ütemtervet feltétlenül ki kel doglznunk, ós azt végre is kell hajtani, ehhez ragaszkodni kell.A pontosságról nemcsak beszéln kell vagyis nekünk is pontosnak kell lennünk.Ahol a népnevelő munkában hiányosság van ott a reakció rögtön felüti a fejét, ezt el kell kerülni, meg kell akadályozni.Éberséget állandóan föko ni kell, nem kappányszerű, munka hanem hozzátartozik a mindenn napi munkához.A vezetőség tagjainak is ki kell venni részüket a háziagit cióból, ezen a téren is elő kell járni példával,Ha^ vyalakit leváltunk annak feltétlenül meg kell mondani a hibáját, hogy azon esetleg javitani tudjon.A hibákra figyelmeztetni kel minden aesetben az elvtársakat, és ha nem haszhél annak ellenére sem, akkor kell a leváltáshoz folyamodni.Az ellenőrzéssel, a p pártés pártépitóssel, a tag és tag-jelöltfelvétel.kérdéssel él landóan foglalkozni kell, kmf. 5^ \/ ■■ " '■ — ^— - --­—— —* — — — --A. . _ . . ... » / —

Next

/
Thumbnails
Contents