Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Titkári értekezletek jegyzőkönyvei, 1956 (HU BFL XXXV.176.a/6)

1956-02-26

Dixinyé sné elvt ár snő A KV. 19'5o november 24-i határozata alapján .évenként meg kell vizsgálni és ért'kcl ni k el lap ár 11 ag s 6 g szoc. ö s s z etet el é nek a 1 a k ul á s át. Ez azért szükséges, hogy a felső pártszervektől kezdve az üzend, hiva­tali, intézményi PB. és pártszervezetek tisztán lássák, hogy egy-egy feladat végrehajtásánál milyen.erőkre számíthatunk, hol kell javitani a párttagság összetételét. Melyik területen kell javitani a tagjelölt-, felvételt. A párt társadalmi összetétel a pártépités alapvezető kérdése. Az össze­tétel szabja meg a párt politikájának határozatainak gyakorlati megva­lósítását, mivel a párt és gazdasági feladatok végrehajtásában részt kell hogy vegyen minden egyes párttag. I Pártunk társadalmi összetételének alakulását állandóan figyelemmel kell kisérni, mert igen nagy jelentősége van: Hazánkban minden eredményünk és sikerünk forrása pártunk egysége, összeforrotsága. Rákosi elvtárs mondta a Pártunk III. Kongresszusán, hogy: "Pártunk küzd elmei hazánk megerősítéséért, népünk jólétének ál­landó emeléséért, azért járnak sikerrel, mert jártunk politikai és szervezeti összeforrottsága, ideológiai egysége szakadatlanul erősö­­k Y dik és mind szilárdabbá válik. Ebben az erősödő politikai, szervezeti egységben van a párt legyőzhetetlen ereje." Pártunk betöltötte az elmúlt évek során hivatását mint a magyar m.o. s a magyar dolgozó nép élcsapat^, minden megpróbáltatás és nehézség között megállta helyét. Dolgozó népünk jó vezetőjének bizonyult. Időben fellépett minden egészségtelen, helytelen irányzattal szemben és vi­lágos perspektívát nyújtott pártunk épitésére, szervezeti elveire. A párt politikáját a munkásosztály, a dolgozók érdekében csak olyan tagokon keresztül valósíthatja meg sikerrel, akik odaad ók, a nép ügye iránt, szeretik a munkásosztályt, a dolgozó népet, harcolnak a dolgo­zók érdekeiért. He a pártnak, az egy.es pártszervezeteknek olyan tagjaiwannak, akik a kizsákmányoló réteghez tartoznak, akik becstelen emberek, akkor ezek a pártszervezet igen nehezen tudják megvalósítani a párt politikáját, mert az ilyen elemek a párt politikáját mellőzik és a saját politi­kájukat akarják alkalmazni, saját érdeküknek megfelelően járnak el, ri B ezek az érdekek ellentétesek a dolgozó nép érdekeivel. Ezért a párt összetételétől nagymértékben figg a párt léte és ezen túlmenően az egész dolgozó nép felemelkedése is. ftárt szentelt Lenin és Sztálin é s a mi pártunk is olyan nagy figyelmet a pártépités e fontos kérdésére. A komrn. pártok a legnagyobb figyelmet forditják a párt társadalmi össze­tételére, mert a párt társadalmi összetételének kérdé Sse a legszorosab­ban összefügg a párt élcsapat szerepével. A párt csak,akkor töltheti be sikerrel az élcsapat szerepét, ha megvizsgálja kit vesz fel sorai­ba, ha a munkásosztály s a dolgozó nép legodaadóbb, legáldozatké szebb fiait 'teszi tagjaivá, ha magos követelményeket támaszt azokkal szemben, akik’ a pártba be akarnak lépni. Hog”- a párt előtt álló növekvő feladatokat el tudjuk végezni szükséges, hogy lássuk a párt mögött álló erőket és szabályaink, hogy elsősorban melyik rétegből szorgalmazzuk a tagjelölt felvételt. Milyen jelenleg a kerület párttagságának összetétele? 1956 I. stat. készítettünk, melyen keresztül lehet látni az éves vál­tozásokat. Párttagságunk nem szerinti megoszlása: 1955-ben I. hó 56 %.fárfi 44 " nő 1956-ben I.hó 55.7 % férfi 44.3 % nő volt itt láthatjuk, azt, hogy 0.3 %-os javulás van a férfiak javára. Ez a megoszlás megfelel a kerü­letünk jellegének, itt különösebb hiányosság nem tapasztalható. Korszerinti megoszlás: a fiatalok felvételénél és a 25-35 év közöttiek felvétlénél van komoly hiányosság, mert nera hogy növekedne az a korosz­tályba tartozók felvétele, hanem 1 év alatt 3 %-kal csökkent, amíg „riBÜlIK— —'■■■ * — 1 “ “ ' ■ ■ 1 ———— «*■»- -- * - - 4U I .................. ■“— I <T"" I innMMMMW■■■': 7. ^ é .■ - — ............. ■*- . ... ............ ... . .— -— „ - —.. i — . — • i... ■— ■' —- -■ 1 1

Next

/
Thumbnails
Contents