Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Titkári értekezletek jegyzőkönyvei, 1952 (HU BFL XXXV.176.a/6)
1952-04-11
r ' ' < ^ > ! 7 den eddigi borzalmat felülmúló világháborút* X* ? Ezek a meggondolások arra kell, hogy késztessenek'lécünkéi hogy Néphadseregünk erősítése mellett továbbra ie minden erővel törekedjünk megteremteni, kiépíteni minél tökéletesebben hazai légoltalmi szervezetünket. Mint tudjuk, a haza légvádeliemmel — amelyet néphadseregünk lát el, - a hazai légoltalom hivatott arra, hogy az ország texületón a lakósaág, az üzemek, a közlekedés, a szociális és kulturális ihtézmények és intézetek, a mezőgazdaság védelmét elássa, az esetlegss ellenséges légitámadások következményeinek csökkentése és felszámolása céljából. Az ellenség légitámadásával szemben eredményesen csak az egész la# késság bevonásával tudunk védekezni* Ezért és egyben azért is, hogy néphadseregünk teljesíteni tudja feladatát, feltétlenül szükség van a hátország megszervezésére* A hátország raegszervezésében I pedig nagy Jelentősége van a polgári légoltalom megszervezésének a légoltalmi szervek kiképzésének olyannyira, hogy szükség esetén minél tökéletesebb munkát tudjunk végezni. Azért kötelezi a törvény a magyar Népköztársaság mindenegyes polgárát arra, hogy résztvegyen a légoltalom munkájában, ezért szükri séges, hogy minden dolgozó kivegye részét a haza védelméből* Egyformán kötelesek erre férfiak és nők is, akik egyaránt beoszthatok t a hatósági vagy Üzemi légoltalmi szolgálatra, éppenugy, mint a la# kásukon, lakóhelyükön működő önvédelmi csoport szolgálatában is. A légoltalom munkájában rí sztvenni honvédelmet Jelent, a lógoltalora munkájában résztvenni tehát mindenegyes állampolgárnak az Alkotmányban előirt hazafias kötelessége, >. ] A légoltalmi feladatoknak ellátására a helyi Tanács és az egyes üzemek légoltalmi szervezeteket állítottak, illetve állítanak fel. A helyi Tanácsok által megszervezett hatósági légoltalom olyan szakszolgálati egységekkel rendelkezik, amelyek a nagyobb üzemekben a légoltalmi szervezeteiben is meg vannak, A hatósági légoltalmi szervezeteken kivül is kellett építenünk a kerület lakó 38ága; illetve az üzemek, az ipari és egyébb vállalatok dolgozóinak széleskörű bevonásával a légoltalom helyi önvédelmi csoportjait, azaz egy jól kiképzett és megfelelően felszerelt Önvédelmi szervezetet, amely elsősorban lesz hivatva arra, hogy I ri úgy az élet mint a vagyonvédelemről gondoskodjék, Kétségtelen, hog ennek, illetve ezknek a helyi önvédelmi csoportoknak Jó munkája ' nagymértékben segítheti elő Népköztársaságunk legfőbb értékednek * az embernek ós a dolgozó nép vagyonának a megvédését* Az önvédelmi csoportokba a fennálló rendelkezések szerint úgy az üz’emben mint a területen a férfiak közül a 16-18 és az 50 *65 éve.; kordákat és azokat a férfiakat, akik váL amilyen okból nem alkalmasak katonai szolgálatra - kellett igánybevenni, a nők közül pedig a 16 - és 60 év közöttieket, á légoltalom megszervezését a hatósági lógoltalommal fcehdtük meg majd az üzemi és területi légoltalmi önvédelmi osoportok kiépítésével folytattuk. A területen lakótömbönként szerveztünk meg •gy-ogy önvédelmi csoportot, és ugyanigy szerveztük meg a légoltalmi csoportokat a kerületi Tanácshoz tartozó XII/* és Ill/b* kategóriájú üzemekben ia. *z I. és IZ*-es kategóriájú üzemekben - tehát a nagyobb üzemekben az Illetékes szakminisztérium utasítása szerint szervezték meg mindenütt a légoltalmi szervezeteket a hatósági légoltalomhoz hasonlóan, ■ ,• * Ismeretes, hogy at üzemekben a légoltalmi parancsnoki, funkoiót a üzem igazgatója látja el, akik körül az I. és II. kategóriájú üzemeknél a szakminisztérium, a Ill/a és IXl/b • kategóriájú üzemeknél és a teületi önvédelmi csoportoknál pedig a kerületi légoltalmi parancsnok adta ki a vonatkozó megbízóhavele/kst* A légoltalmi parancsnokok mellett mindenütt annak helyettese, 3_______________________________ ’ft!