Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Titkári értekezletek jegyzőkönyvei, 1952 (HU BFL XXXV.176.a/6)
1952-01-11
_ _ A kédernevelós terén is értünk el bizonyos eredményeket. ToW'iw^U^Ji és középüzemben a nem megfelelő kulturfelelőst kioserélték és az 1 uj kulturfelelŐs műnkéjéban mér látszik is a fejlődés. De természetes az eredmények mellett nem mehetünk el sző nélkül a még meglévő hiányosságok mellett, pártszervezeteink vezetőségei nem ismerik eléggé és nem is fordítanak nagy gondot a kulturaktiva hálózat összetételére és ezért fodulhat elő az, hogy nem egy üzemünkben nyugatosok, nyilasok, volt tőkések gyermekeiből tevődik össze a kulturaktiva hálózat. DA igen sok® helyen még maga a kulturfelelŐs is. ilyenből tevődik ki és alapszerveink mégsem fordítanak kellő gondot arra, hogy ellenőrizzék a rendezvényeket és a rendezvények politikai tartalmát. De hiányosságnak vethetjük fel alapszeryeink felé azt, hogy' mindannak daoóra, hogy több esetben felhívtuk a titkár elvtársak figyelmét arra, hogy a szakszervezeti kulturfelelŐs mellett be kell állítani a Párt részéről is egy kulturfelelőst, akinek a feladata az, hogy elvileg irányítsa és e lenőrizze a kxttx kulturraunka menetét és minden esetben az elvi segítségen keresztül raegmut ssa, hogy a k kurtúrak'tivók hogyan kapcsolódjanak bele a Párt mindennapi felri adataiba. • . ' Mindannak daoéra, hogy a termelési agitáoiónál értek el Uezemeink eredményeket, mégsem kielégítő. Alapseerveinkben a termelési kulturagátéoiőt ki kell hogy szélesítsék és ne osak fehérhollóként használják fel, vagy utolsó pillanatban mutassák meg a kultúrán keresztül a hiányosságokat, hanem rendszeres és állandó munkán keresztül kell hogy kivegyék részüket a termelésért folytatott harcból. És ezen a téren alapszerveinknek fel kell figyelni olyan esetekre, amikor a kulturgérdák 2 hónapig készülnek egy-egy háromfelvonésos darabot lejátszani és ha ilyenkor kérik, hogy Vegyék ki részüket a mindennapi munkából valami rendezvénnyel és rövid jelenetekben mutassanak rá az eredményekre, vagy a hibákra, olyankor azt mondják ninos idejük. : Természetes, hogy nem a 3 felvonésos derebok ellen van kifogásunk, de látni kell azt, hogy mindennapi életünk problémáin keresztül igen komoly és nevelő munkát tudnak végezni kulturcsoportjóink és ri éppen ezért természetesen ezekből is ki kell verni részüket. A kulturaktiva hálásat gyeng e'ge ás rossz összetétele megmutatja a feladatot számunkra, azt hogy nekünk ki kell nevelni a munkásfiatalokból azokat a tehetséges embereket, akik erre a munkára alkalmasak és ebben a.munkában nem mindig adják meg pártszervezeteink a segítséget, A kerületi Tanács a kulturaktivák és kulturpropagandisték rész íré egy tovbbképző 8 hetes tanfolyamot inditott, amihez kérte a párttitkér elvtársak segítségét is. De hogy mennyire nem szívügyük alapsze* veinknek a kulturmunka, azt bizonyítja, hogy- a 6o javaslat helyett mindössze 14 javaslatot küldtek a Tanácshoz, ami bizonyltja azt, hogy alapszerveink nem érzik szívügyüknek a hazánkban végbemenő kulturforradalom elősegítését. De hiányosság az alapszervek részéről a kulturkélis téren az, hogy gyenge a kapcsolat a pártbizottsággal. Ez a gyenge kapcsolat megmutatkozik eléősorban abban, hogy alapszerveink kulturfelelősei, de maguk a titkár elvtársak sem fordulnak hozzánk problémákkal!? nem jöimek be hozzánk, vagy nem keresik a kulturfelelŐs elvtérssal a kapc3ola*ot, ha egy-egy nagyobbszabésu rendezvényt akarnak tartaii, ós igy részünkről nem tudjuk megadni a kellőx®*tgt± segítséget az elvtársak részére. De ugyanakkor nem tudjuk a megfelelő ellenőrzést sem gyakorolni az alapszervek felé, És nem tudjuk egy-egy alapszervnek a rendezvényeit kiértékelni, hogy mi volt az eredmény, mi volt a hiányosság és hogyan látjuk a rendezvényeken keresztül a napi feladatok végrehajtásának az elősegítését. WJ m ................... > — ■■ -..mm... f » i 1/ * H . Am\ ■ 4 L~ - —.——* —9 —----------------— * ~