Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Titkári értekezletek jegyzőkönyvei, 1951 (HU BFL XXXV.176.a/6)
1951-05-21
' \ fi ,/" J4?/ \ időt az Újpestről való indulásnál pontosan betudtuk tartani. Mindegek a komoly eredmények mellett voltak komoly hiányosságai is az előkészítő munkának. Hiányosság volt az. hogy mindamellett, hogy a területre igen nagy számban mozgósítottuk a népnevelőket, mégsem tudjuk elérni azt, hogy a területről a május l.-i felvonulásra jól megtudtuk mozgósítani a lak* kókat, és ezért történhetett meg az, hogy a XI.-es körzet, mint önálló nem tudott felvomnlni. De hiányosság volt a dekoráció területén is. Kihangsúlyoztuk i és megbeszéltük az elv társakkal, hogy a dekoáoidnak milyen alapvető döntő kérdéseket kell kidomborítani, és ez nem mindéi, területen történt meg.'Nemrégenzzajlott le Pártunk II. Kongresszusa, ami hosszú időre , komoly feladatokat tűzött ki elénk, és ezeknek a feladatoknak a jövőbeni végrehajtása7 nem dóm brordott ki a-dekoráci -kban, vagyis nem foglalkoz^ tünk kellő mértékben a Kongresszus határozatával. k Beszéltünk az előkészítő munkánál arról, hogy a fegyelmezettség és a rendben való felvonulás emelni, vagy rontani tudja a felvonulás politikai értékét* Es ezen a téren is voltak hibák. Mindannak daoára, hogy a pártvezetőség részéről állított felelős elvtársak alaposan ki lettek oktatva, mégsem tartották be a 16-os sorokat, arai erősen lerontotta a felvonulás politikai értékét,, sőt még voltak helytelen megnyilvánulásck is, amikor a raenetfelelosok akarták a menetet irendbeállitani olyan választ kaptak, hogy ne izguljon az elvtársnő itt vagyok én, és ennek a dolgozónak a karján sorfelelős karszevllag volt. Ez a két utóbbi hiányossága a munkánknak azért történhetett meg, mert egyes alapszerveink nem minden kérdést jegyeztek ^ fel, amit mi az előkészítő munkánknál felvetettünk. Mi tar* totlunk a dekorációsfelelósöknek, és a sorfelelős kioktatóknak, egy-egy előadást, és eree az alapszeívek 60 - 65%-ban küldték be az elvtársakat. Pedig ha ezen az alapszervek mindegyikéből résztvettek volna, úgy ezeket a hiányosságokat nagyrészben kitudták volna küszöbölni. Végül, de nem utolsó sorban felvonulásunk legdöntőbb hiányossága a tribüit előtti hangulat elllanyhulása volt. Hangulatbrigádjaink úgy menetközben, mint azokon a helyeken ahol álltunk, lelekesen vitték a hangulatot, ugyanakkor a tribün elé érve, nem minden alapszervnél nyilvánult meg ez a lelkesedés, em minden alapszerv, vette át a lelekesitő jelszavakat, hurrázást, énekelést, aminek döntően a osu.cspontját a tribüné előtt kellett volna elérni. I 8 •' N • : ’ . 4 ■ , 1 Összefoglalva: A május l.-i felvonulás előkészítésében ,omoly eredményeket értünk el, ami meglátszott azon a lelkes tömegen, ami május 1.-én felvonult, azok az eredmények, és hiányosságok amik május 1. politikai és teohnikai végrehajtásánál előfordultak, a további munkánkhoz komoly tapasztalatokat nyújtanak és emezeket kiértékelve a továbbit munkánk komoly mértékben elofogja segíteni. , _______________________________________ !Ja- 13 - \