Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Titkári értekezletek jegyzőkönyvei, 1949 (HU BFL XXXV.176.a/6)

1949-10-17 / titkári

' • A 29 2 6 vánvalóvá vált az atomfegyvernek a Szovjetunió által ^feSfÉIÍÚliVboklasa is, mert hiszen eddig azt hitxék és azt igyekeztek el iar hitetnA hogy ami­kor kedvük tartja, bármikor blizkriegszerüen, tehátr vJ||/l||j||iá^Druszerüen. tudják elintézni ellenfeleiket. Ma pedig az a helyfwli} lie^y "uw atomfegy­­ver rettenetes ereje, az atomfegyver irtózatos pusztulása egyformán fe­­n egeti őket is. Trumann bejelentése, az a tény, hogy az atomfegyver a Szovjetunió birtokában is van igen nagy bizonytalanságot keltett a hyu­­gati kapitalista államokban, amelyben megingott az imperialisták eddi­gi hírverése nyomán kiaiakuM; biztonsági érzet. Attól kell rettegniük, hogy országuk is csatatérré válhat ellentéthen eddigi abrandjaikkal és ez nem kis mértékben fogja csökkenteni ezekben az országokban az eset­­, leges háborús kedvet. Ezek az események erőteljesen változtatják meg a nemzetközi erőviszonyokat. Nem Mindegy elvtársak az, hogy az impe­rialistáknak már nem 3o millió négyzetkilóméter területet, hanem 60 millió négyzetkilóméter területet kellene támadnia és elfoglalnia, ha ann; ira botor lenne és megtámadná a demokratikus beketábor országait. Emellett purtg erősödnek a népi demokráciák, élesedik a gazdasági vál­ság a kapitalista államokban, Kezd érvényesülni a Font leértékelés és Y a marschallizáit országok valutájának leértékelése, nő a raünkanélleül i• • ég, 'esik a kapitalista országok dolgozó népeinek életszínvonala, terjed a rt sztrájkhullam mindenütt. Változnak tehát ©nemzetközi erőviszonyok, gyengül az imperialista tábor ereje, nő a demokratikus táboré. De Lenin arra tabit bennünket, hogy mennex inkább gyengül azximpáaeiarxstáxtÁkHr jsxejE^xHExaxdemakra±ik3iBx*abHr±x a kapitalizmus és erősödik a béke­tábor, annál élesebb lesz a harc közöttük, annál erősebb lesz az osz­tályharc. Itt van elvtársak a németkérdés álakulasa. Nyugatnémetország­ban az imp. megszálló hatáLmák megalakították a Bonni kormányt, imp. törekvéseik készséges kiszolgálóját. Erre csak egy lehetett a válasz, az, hogy a német egység kihal gsúlyozása mellett meg kellett alakulnia Németország demokratikus kormányának. Ez a lépés Németországban az osz­­talyharc kiéleződését jeleneti. Az 'éleződő osztályharc abban nyilvánul meg, hogy ellenségeink még erősebben fognak támadni. Támadni fognak minden elképzelhető területen. Támadni fognak, mint ahogyan már támad­tak is az egyházi reakció vonalán, a-val lás oktat ás kérdésében, de tá­madnak, mint Rákosi elvtárs mondotta apróbb eselekdetekben, a termelés rt frontján is. Tudomásul kell vennünk és minden erővel tudatosítanunk ^ kell elftársak azt, hogy az éleződő osztályharc egyik főfrontja a tér­' melés frontja. Ezért elsőrangú kötelességünk az, hogy megváltoztassuk a dolgozók viszonyát a termeléshez, a munkához, mert a dolgozóknak a munkához való viszonyának megváltozása szükséges ahhoz, hogy vissza­verjük és szétzúzzuk a reakció támadását. A szakszervezeti mozgalom alapos és erőteljes megszervezése a szakszervezetek munkának felerősítése, tehát a szakszervezetek meg­erősítése a döntő alap ahhoz, hogy elérjük célunkat : a dolgozó töme­gek viszonyának megváltoztatását az üzemekben. Ezt a célt kívánjuk el­érni az 5 éves terv értekezletekkel, valamint a mühelybizot:aag válasz­tásával kapcsolatban. Szeptember 18-án jelent meg a Tervhivatal rendelete, amely ; szabályozta az 5 éves tervvel kapesolatos menetrendet. Ez a szabályo­zás elöir feladatokát a minisztériumok és a szakszervezetek szamára is. Ezekkel a tervértekezletekkel és mühelybizottsági választásokkal kap­csolatban azokban ez a kérdés nemes k szervezeti kérdés, nemcsak a mi­nisztérium, vagy a szakszervezet kérdése, hanem Pártfeladat is, tehat a pártszervesetek kérdése is. Mindezek a szervek tehát a minisztériumok, a szakszervezetek és a Part összeültek és megbeszélték hogyan hajtsak végre a Tervhivatal­nak ezt a rendelkezését, hogyan vigyenek olyan politikai munkát a terv­értekezletekbe és a mühelybizottsági választásokba, hogy ezekből a dolgo­zók politikailag megerősödve kerüljenek ki és hogy a tervértekezléteken. _ 3___________________________________________, 1 _ • >

Next

/
Thumbnails
Contents