Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Titkári értekezletek jegyzőkönyvei, 1948 (HU BFL XXXV.176.a/6)
1948-12-16 / üzemi titkári
___________———— ,. •• u. .'■- . ..--', - , j ;. ',■ * •,.•■•■■.... . ■• ’ ■ •,- ‘V ■ : . ... ... . ' , ,, S ' - . ' • . . ■ ■. 5e/> A .második hiba: sokhelyen úgy értelmezték, hogy a négyszögé az az üzem legfelsőbb fórüraa, tehát a vállalatvezetést is közösén .irántit ják Ebből adódott azután, hogy a vCLlalatvezétŐ kezéből vagy az ÜB. /. vagy a párt titkár kivette az irányítást, a az egyéni .felél Őség elve, mely nélkül tudjuk, hogy lehetetlen jól ne go'ldani a termelés problémáját, megszűnt* ■. _ A másik véglete azt, mutatta, hogy sokesetben a négyszög átvette a bizalmi éo az ÜB.szerepét és maga az üzemi párttitkár elmerült az apró'munkába a Párt helyi szervezése a politikai' kérdések megoldása rovására, öókhelyen a négyszög-értekezletek, amelyet, ellenőrzésünk • során állapítottunk meg, az elvtársak pelenkaügyekkel foglalkoztak,- jobb esetben. Ebből-, azután az jött ki, hogy a négyszögülések naponta 1-11/2 órát elhúzódtaki s az apró jelentéktelen ügyekkel rengeteg munka kárbaveszettlEddig olyan utasítást adtunk az "üzemeinknek, hogy I a négyszögértekezleteket rendszeresen minden^reggel.meg kell hogy tartsák. Kezdeti időben ez helyes, is volt,'de ma már amikor üzemeink - politikai és gazdasági szempontból egyre szervezettebbek, amikor a munkásosztály hatalma még- biztosabbá válik, ez a mindennapi értekezlet feleslegessé lesz. Ü»emi n,égyazögeink továbbra is -rendkivül - fontos és nagy szerepet töltenek be, rajtuk múlik nép utolsóaöí'bah,'~v hogyan" tudjuk 3 éves gazdasági tervünket végrehajtani és hog/an tudjuk üzemeinket, azok dolgozóit politikailag jól- átszervezni. \ Ez az a két döntő szempont, amely megmutatja.az utat négyszögeink további munkájához. És ha az'elvtársak .előveszik Rákosi elvtársnak a központi vezetőségben elmondott beszédét, megfogják találni azt a döntő láncszemet, amelynek segítségével a feladatok sokaságát ' jjl könnyen megtudják majd oldani. Mi tehát a-teendő'1’ Az üzemi négyszögeink a jövőben tehát nem 'mindennapos értekezletet tartanak,hanem .hetenkint -kétszer, vagy legfeljebb"3 esetben üléseznek, a reggeli órákb n. Ilyen formába természetesen,' hogy. 1-1 négyszögülós eltart- 1-1 érát. A négyszögéftekózleteken ezentúlrendszeresen minden értekezletet 'jegyzőkönyvbe kell'lerögzíteni hogy ellenőrizni 'tudjuk elsősorban,- hogy mivel foglalkozik a négyszög, másodszor pedig,hogy a meghozott közös határozatot, hogyan hajtsák végre. Vitás kérdés volt eddig,. 3őt még ma, is az, hogy a négyszöget ki vezesse? Ez a '’X /Icáfdós elvtársak, üzemen be,}ül változik. Nem lehet Határozottan'és _ méreven meghatározni, hogy-a párt titkár vagy vállalatvezető, vaty _ s ü 13. elnök' legyen a vezetője. Mindenkor az adott; körülmény ekhez • I ’ ' ' KalkalmázFodva kell <jldöntejii, és ha' jó., erőskezu vállalatvezetővan az.üzémben, akkor ezt nyugodtan ?áleh$t biani./ Ha neqj, altkor vezesse a' párt titkár. Se minden esetben 'kivétel nélkül a párt- • . titkárnak) mint áz uzeiiy legfelsőbb politikai megbízottjának kella politikái irányítást megadni. Ezt az elvtársak az üzemeiken belül önállóan döntsék el. Mivel foglalkozzon tehát a'"négyszög? Négyszögein elsősorban foglalkozzanak az üzdm termelési és szervezési problémáival, a-műhely vagy üzemi értekezleten, a munkások által fiivetett ’ termelési hibákkal és gyengeségekkel. Rákosi elvtárs beszédének üt. ' .mutatásával, és a helyi pá tszérvedet kiértékelésének alapján közös tervet dolgozzanak ki selejtcsökkentésre, takarékosságra,minőségre • és- általában ami a termelékenységet elősegíti. Feltétlenül fontos, hogy ,egyes problémák megoldásánál -vezessék be'az egyéni felel ősséget s a nagyszögbők ki kell .jelölni a felelőst. A négyszögek időközÖnkint ellenőrizzék 1-0,02 üzem szállítását'. Vegyék ellenőrzés alá a j gyár 1-1 műhelyét. Vizsgálják' meg annak konkrét hibáját és hozzanak f annak megjavítására közös határozatot, a négyszög figyelje és \ állandóan tartsa szem előtt a brigádcsoportoknak teljesítményét - 1 i és fejlődését, s’-ha hiba mutatkozik, azonnal reagáljanak. A termej lésen túl íx- négyszögeink közcsen megái lapodnak^ gyáré rtekezlét, vágy .] műhely értekezlet napirend jéb'e, % és döntő .szempontként foglalkozniuk jj, kell a szakmái 'utánpótlással, a szakmai iskolák'megszervezésével, ^ a munkások átképzésével.. Ezekkel, a kérdésekkel keli lényegében a •• négyszögeihkaek fo|lalkoZiii.Általában mi kommunisták, arra törekszik!; , < hogy a szervezettsagnek legmagasabb formáját érjük el, s ezért X_________________________•' . . . - -- - — — - - - -———— ■ - ~ 1 1 ""*•— " —. _ . - .— ' •------------------------------------7”—7