Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.176.a/3)

1955-03-03

- "— r fitá; ■■■/fitá 'fifitatata-réfi fi; /-rt-fii" '.fi;., fi ifififi .1 .fi.'-./. fi' -i.fi. -:á fi 7 \ *- 7 -' \ * Disz.megfelelően mozgósítja a fiatalokat. A Disz-nek ezt meg­bízatásul lehetne adni azzal a kibővítéssel, hogy a Tanács VB. dolgozza ki azokat a lehetőségeket, amelyben a kerületi Disz. bizottság segitséget tud adni az ifjúság mozgósításán keresztül. MTH-bél pl. ki lehetne küldeni fiatalokat házakhoz kisebb javí­tás elvégzésére. Az elmúlt évben komoly mértékben segítettük as IKV-ti. és Tata­rozd vállalatot az elfekvő anyagok felkutatása lista szerűen volt kimutatva, rövidesen meg fogjuk tenni és az olyan esetekben is, amikor egyes problémáknál sürgős igény jelentkezik, akkor is várják azt a segitséget, amit tavaly meg adtunk az üzemeknek. I Ew&fr.QS.. elvt: ' Társadalmi munka felajánlás is 3zép számban vannak. Ha nem kapunk iskolát, 3 iskolában kell bevezetni a 3 turnu303 tanítást. Fon­tosabbnak találnám, hogy inkább az elsősöket, mint a gimnázistákat a Baross utcai iskolába helyezzük. Az adott prémiumból a visz­­szahagyott összeget üdülőre akarjuk felhasználni. Az IKV. most dolgozza fel a tatarozásra váré lakásokat,házakat. Tartottunk megbeszélést arról, hogy a Vendéglátóipart és a ff Közértjét a Tanács átvenné, de nem ezzel a létszámmal, amivel m03t rendelkezik a kereskedelmi osztály. Egyet értek Nagy elvtárssal, hogy vannak elfekvő anyagok, helyes ha azt felkutatjuk. Virágh elvtársnonek válaszolva: a most folyó gyűléseken nem ez az anyag van az elv társaknak’, hanem sokkal tömörebb, abba nincsenek is óhajuk sem, abba bele vettük a Vendéglátóipari Vállalat és Közért, és egyéb utón történő beruházásokat is. A hiba az, hogy a do3.gozók ugy értelmezik, hogy a Tanácsnak a pénze. \ A Tanács-nak az erejét főleg az veszi el, hogy örökké harcolni kell. ^ghelyi .elvt.: Helyes lenne, ha az oktatási osztállyal,vagy részleggel az elv­társak tisztáznák, hogy a párt és a tömegszervezetek erejére szervezetére akarnak támaszkodni. A másik dolog - amivel nem értek egyet - az iskola egységeknek fo a felbontása. Ha abból a feltevésből is indulnánk ki, hogy helyes,akkor is érthetetlennek tartanám, hogy miért a Viola és Attila u.iskolára kerül a sor. Indokolatlannak tartom azért, mert a vegyes iskolák, amelyek a kerületben nagy számmal talál­hatók, nem okoznak olyan nagy nehézséget, mint pl. a nagy osz­tály létszámok. Figyelembe kell venni azt is, hogy a pedagógiai elmélet szerint a jelenlegi eredmény# azt mutatják, hogy az oktatási rendszer afelé fejlődik, hogy fiuk és lányok együtt tanuljanak. Másrészt nem tartom indokoltnak a létszám szerint sem, mert a Viola és Erzsébet utcai iskolában lo5o tanuló létszám van. Indokolatlanrak tartom azért is az iskolák szétválasztását, mert ez ujabb appará­tus kiépítését tenné szükségessé. Magam részéről azt tartanám az oktató, nevelő munka megjavításánál irányként, hogy a gondno­kok, akiket az iskolába beállítanak tényleg vegyék át az igaz­gatótól az összes gazdasági ügyek intézését. Baross utcai kollégiummal kapcsolatban: egyet értek a javaslat­tal, mert a Könyves K.gimnáziumnak nemcsak azért szükséges a kettéválasztása, mert nem megfelelő az együttműködés, hanem mert a Könyves K.gimnázium általános gimnázium lévén 3-4 osztályra szaporítják, emelik a létszámot, de már ebben az esztendőben is az alagsorban tanítottak. Ez a kollégiumi helyiség nem teher­mentesítené az ottani iskolát. Az Attila,Langlett utcai iskolát tehermentesíteni fogja a Venetiáner utcai iskola. r F B5JS51 ■ rtjrjs—r—-TT ......*— ■ .--- ——--------------------------------------­• ,----------------

Next

/
Thumbnails
Contents