Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1952 (HU BFL XXXV.176.a/3)

1952-09-08

- al nagyobbra terveztük- be a szabadságolást. Azt hiszem oz mié tize— mekoen is igy van. Ehhöz nem voi ü meg a/ezÖvő 'iÓt számunk, mi janu­árt 6” kezdve felvetettük azt a problémát az i.jíz gat óság felé, hogy több tanulót vegyünk fel. itt ezen a vonalon nem jó munkát végez­­tiink, mert nem vettünk fel kellő mennyiségű. szövőt, azt Ígérték, hogy a Tarkunszövőbői 5o szövöt at veszünk, ebből nek lett semmi, mert -a far kan szövő az üzemet tovább vitte 5 szakmánybán, a szövök oktatása terén hioat követtünk el, mert a munkámóaszer­ré taoré kát is beállítottuk szőni. a túlórák nagyban abból aaónnak, hogy a szabadságra menőket kellett túlórában helyettesíteni, a legtöbb 1utóra n kikészitőben történt, mart teljesen ütemszerűtlenül kapjuk a ki készítőbe az árut. a kikószitöbeH létszámot kellett volna felvenni, amire nem kaptunk keretet, ae mi felvettük, és még mindég kevesen vagyunk, mert nem egyenletesen érkezik ue az áru, a lei kész ti őbe kénytelenek vagyunk túléráztatni, Gópállá-sünk van kb. napi bo, a múlt hóoanbán 12o-14o volt, annak.da­cár a, hogy a szövőket túlterheljük. augusztus hónapban minden héten péntekn délutánra rendssar e'sit et­­büi: a művezetőkkel a megbeszélést. Eleinte vasárnap tartottunk ne- ró kik értekezletet, itt .minden, problémát kitárgyalunk, pl. profil­­. változást, terv nem teljesitését, Rákosi elvtársnak tett felaján­fo lás nem t eh jesitését, stb. Kitárgyaljuk azért ie, hogy a művezetők­től kapjunk szempontokat arra, hogy mik a teendőink a vezetés vona­lán, Egy technikus brigádot alakítottunk meg. ugy látom előre, hogy a szeptemberi tervet sém tudjuk teljesíteni. Még mindég van 80 gépünk, amihez nincs szövő beállítva. Lecsökkent az-utóbbi idő­ben a művezető gardánk is, Rözsalieyy r e Ivtárs: El, szeretnem mondani, nogy hogyan látom a HPS tervlemaradását. Túl­adtak egy olyan árun, ami az üzemben elég jól ment. Azzal adtak túl, hogy esetleg nyerni fognak vele. kaptak helyette olyan árut, amelyet csak 4 gépen lehett szőni. Ebben az üzemegységben négyszer több szövőre volt egy'csapásra szükség, az előkészitő nek sokkal több mun­kája lett. A művezetőknek.az a specialitása hogy minden ujjal szem­­beállnak, mindent elleneznek, elmegy a munkakedvük, hanyagul dolgoz­nak, nem azt nézik, hogy lehet no ezen javitani. A dolgozóknak az uj árun külön kellett tanulni. Egy altalán nőm voltak műszakilag fel­készülve ho_y elviszik a szatént, ezért most az üzemben szövőhiány 0 és hengerül, ny lett. Tény, hogy elsősorban az üzem vezetősége a hi­bás és hibás az üzemi pártszervezet is. Másodsorban hibás az Ipari­gazgatóság, aki későn értesítette az üzemet, hogy viszik az anyagot, amit felajánlottak. Az xatpr ipar igazgatóságnak a felelősséget adják be Írásba és ak»tor a minisztériumnál próbálunk orvoslást találni, Strausz elvtárs: "az igazgatóságot terheli elsősorban a felelősség és nem utolsó sor­ban a pártbizottságot, mert nem volt az ellenőrzés- állandó az üze­men belül, de nem is jöttek az elvtársak problémákkal, csak akkor mikor megtörtént a baj. Több osztályvezető, befolyása alá esett Ládiszlaidesz eivtars és igy engedte el ilyen könnyen a szatént, Az igazgatósággal meg kellett volna beszélni, hogy a műszaki fel­tételek nincsenek a másik anyaghoz biztositva. Ladiszlaidesz elv­társ azt mondta nekem, egyik nap, hogy nincs gépállás, holott én tudtam, hogy 15.gép áll hengerhiány miatt. Ot erről Rudas elvtárs tájékoztatta. Ok belenyugodnak ebbe és nem ellenőrzik az információ­kat. itt a Pártbizottságot is terheli a felelősség, mert még mi sem hivtuk ős., ze a kommunista aktivákat, hogy ezen a téren tegyünk va­lamit, Az üzemben az adminisztratív dolgozóktól k ed zve a lakatoso­mig mindenki túlórázik,. Csak 8.000 túlóra volt a kikészitőben. Ha ; mi tartunk valami rendezvényt, üres termek vannak, mert a dolgozók ' állandóan tulóráznak. Amit Rózsahegyi elvtárs elmondott az mind helyes. Nagyon kevés a 1 y - -' I ^ __________ - -........— - --• - - - fa -- - re-fö- ■ - - • - - A-' J- 15 -

Next

/
Thumbnails
Contents