Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1951 (HU BFL XXXV.176.a/3)

1951-01-19

o v á c s elvtárs; 1 A technikai előkészitésben résztvevő elvtársak lelEte^Sflí&g-\ v­­gezték a munkájukat. Megértették a konferencia jelentőségét* Köszönetét kell mondani a Soproni vezérigazgatójának: Karbuchin elvtársnak, aki segítségére sietett a Pártbizott­ságnak a helyiséggel, de ezenkivül igyekezett széppé tenni azt. Ezenkivül köszönetét kell mondani a Sopron újpesti pártszervezet és szakszervezetnek is, amely elősegítette a konferencia sikerétjkulturgárdával és különböző segítséggel. Valamint a Tanácsnak is, amely a kulturház környékét rendbe­hozta. Politikai előkészítés: A pártbizottságnak minden tagja részt- I vett, a politikai munkatársak a konferenciát megelőző héten ! a Pártszervezetekkel átbeszélték, hogy a kongresszus szem­pontjából milyen nagy jelentősége van a kerületi pártértekez­letnek abból az értelemben, hogy politikailag jól előkészít­sük, dolgozóink megértsék a kongresszus jelentőségét éo esen keresztül a kerületi konferenciát is. Népnevelő munkánk rá lett állítva a Pártértekezletnek a tudatosítására, de _ , ugyancsak a taggyűléseken is, ahol küldötteket választottak ' ott is tudatosították azt. ' -fo Hibának tartom, hogy kissé háttérbe szorult a kongresszus jelentősége a kerületi Pártértekezlet politikai előkészíté­sében. Nem magyarázták meg, hogy milyen formában, a párt­munka megjavítására beérkező javaslatoknak kell bizonyí­tani, hogy a kerület készül a kongresszusra. A taggyűléseken megmutatkozott a tagság fejlődése az éber­ség terén is. A politikai munka előkészítésében a küldöttek kiválasztása jó volt. Hibák, hogy olyan küldöttet is megválasztott az alapszerv, mint pl. Filót, vagy hogy tagjelölt, lett küldöttnek meg­választva. fa A kommunista példamutatás,pártfegyelem hiányosságát' mutat­ja, hogy a szavazás alatt 17-en eltávoztak. Munkánkat ezzel kapcsolatban tovább kell javitani, meg kell ismerni a káde­reket, meg kell ismerni, hogy mennyi benne az áldozat­­készség. Sok hiányzott is a konferenciáról az Izzóból is és a Pamut­ból is, névszerint meg ‘tudjuk adni az elvtársaknak, hogy kik azok akik nem jelentek meg a konferencián. Hiba volt hogy nem olyan mértékben foglalkoztak a pártépités kérdésével ahogy kellett volna, ez a taggyűléseken is és a tegnapi háromszög értekezleten is megmutatkozott. Ha a termelésben elért eredményeket meg akarjuk szilárdí­tani fokozni kell a politikai munkánkat, A pártbizottság beszámolója kollektiven készült, el. Minden osztálytitkár résztvett annak elkészítésében. De ezenkívül nagy segítséget jelentett a Budapesti pártbizottság, , , amely as első beszámolót kiértékelte. De segítség volt a pártbizottság és pártválasztmány is, amely megtárgyalta a beszámolót és jó pár szempontot adott a beszámoló el­készítéséhez. * m 3_____ ■ >i . _____ ... ■ fotó . , ■" .tó.'..;., tó-/.-' ''."'ta, ,... ..fotó-.. " 7.0

Next

/
Thumbnails
Contents