Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1951 (HU BFL XXXV.176.a/3)

1951-03-10

Ezt bizonyítja a szövőiparban a többgépes rendszerre való áttérés, v mert mig azelőtt a munkás egy gépen dolgozott, gépének a kiszol­gálója volt, úgy ma a többgépes rendszerben irányit, szervezi a munkáját. A dolgozóknak ezt az öntudatát tovább kell fejleszteni, mert ez is egyik rejtett tartalék üzemein]?ben, amiből hatalmas eredmények születhetnek meg. De bizonyítja a dolgozók jó hangulatát, lelkesedését, a megváltozott viszonyukat a munkához az, hogy a versenyek ideje alatt a hiányzók száma is nagymértékben lecsökkent. Még az olyan üzemekben is, mint pl. a HPS,Cérnag./ár, ahol rend­szerint sok volt a szombati, hétfői mulasztás, a kongresszusi verseny alatt ez a minimumra redukálódott. Viszont meg kell mondani, hogy ezen a téren még sok javítani való van, mert a decemberi igazolatlan mulasztásokkal szemben a legtöbb üzemünkben mem tapasztalható ez a javulás. A kongresszusi munkaverseny az uj l tehetségek ezreit hozta felszínre, ami a dolgozók átlagos száza­lékának megnövekedésében nyilvánult meg. Nagyon sokan, akik eddig az átlagos színvonalon voltak felemelkedtek a sztahánovisták színvonalára. Pl. a Táncsics bőrgyárban 55 dolgozó érte el a sztaháno ista színvonalat és 14 nagyobb üzemünkben 518 dolgozó ért el a termelésben ol an eredményt, ami megüti a sztahánovista szintet. A sztaiánov-mozgalom fejlődését, kiterjedését jelenti az is, hogy mar vannak üzemek, ahol arra törekednek, hogy kiér­­demeljék a büszke sztahánov műhely cimet. Mint pl. a Cérn' gyár . fa fonódéban a dolgozók elhatározták, hogy úgy fokozzák a termelésüket, hogy az egész mühelyrész sztahánovista színvonalat érjen el. Műszaki vezetőinknek minden segítséget meg kelladni, hogy a sztahánov-mozgalom még szélesebb méretekben fejlődjön ki, de ugyan­akkor figyelembe kell venni azt is, hogy a sztahánov-mozgalom nyomán a dolgozók széles rétegei magasabb átlagos termelési ered­ményeket érjenek el. Döntő fontosás gu itt a mestereknek^ művezetők­nek bekapcsolódása a munkaverseny, a sztahánov mozgalom irányításába, mert az ö munkájuktól nagyon sok függ, hogy biztosítsak a dol­gozók részére az anyag ellátást, hogy szervezik meg a munka folya­matosságát, a gépek karbantartását, a dolgozóknak szerszámmal való ellátását. Mert a művezetők munkájától nagy részben függ a termelékenység alakulása, a termelés emelkedése. Pl. a Textilipari Fakellékek, ahol kazán cserét kellett végrehajtani, ami azt je­lenetette, hogy az üzemnek a verseny ideje alatt 8 napra le kellett volna állni. Ott a műszaki vezetők nem nyugodtak bele ebbe és egy fa használatobkivül levő rossz kazánt va arnapi napon megjavítottál?, ami lehetővé tette, hogy kiesés nélkül folytassák a termelésüket. A kongresszusi határozat 5 éves tervünk végrehajtásának meg­gyorsításáról, a jelentős mértékben felemelt terv feladatok azt követelik meg, hogy a verseny eredményeit állandósítsuk, hogy a termelésben a verseny előtti időkben megnyilvánuló zavarokat anyaghiány, a munka szervezetlenségét véglegesen megszüntessük. A legtöbb üzemünkben a kongresszusi verseny befejezése után kisebb mértékű visszaesés mutatkozik, mert vállalatvezetőink, műszaki vezetőink nem a kongresszust tartották csak rendkívüli eseménynek, hanem magát a kongresszusi versenyt is úgy kezelték, hogy az egy rendkívüli dolog és a kongres zus befejeztével már nem adták meg azt a segítséget a dolgozóknak, amit a kongresszus ideje alatt meg­tettek, holott a szocialista iparosítás meggyorsításának, fej­lődésének egyik hajtó ereje a dolgozók szocialista munkaversenye. Meg kell végleg szüntetnünk a munkaversenyel/kampányszerűségét, mert amit meg lehet 2 hétre szervezni, azt meg lehet hosszabb időre is. Ehhez csak az kell, hogy vállalatvezetőink keményen tartsák kezükbe a termelés irányítását és a műszaki vezetők áldozatkészen a nagy ügyhöz méltóan vezessék a termelés frontján vívott harcukat. Nem szabad, hogy az egy-egy kiemelkedő dátumra tett versenyfelajánlás azt a tudatot keltse, üzemeink Vezetőibe, a dolgozókba, hogy a munkaverseny csak addig a terminusig szól, 6 " •__________________j >- 4 -

Next

/
Thumbnails
Contents