Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1949 (HU BFL XXXV.176.a/3)

1949-10-24

r L'— —— ,------------------------.——— --------------------------------------------------­ti — ó m y A helyzet tehát tény legesen fedte a vizsgalat megallapitasait, amely szerint áz újpesti Pártbizottság nem foglalkozott ezzel a kérdéssel, de maguk az alapszervek sem ismerték a párttagok termelési fél t é s ó t. A kommunista funkcionáriusoknak., de ezen belül különösen a kommunista párttagoknak a termelésbe val© példamutató munka jé t^teha t megfelelő politikai munkával eddig nem biztosítottuk, illetve /eta segítettük 610• / \ Altalaban a vizsgálat szerint az alapszervek nem ftfe^lkágtak a termelékeny ság kérdésével, nem vitték erőteljesen j/iz e gy érti felelős? sóg elvének érvényesítését akar politikai, akár ^ z.a<ki vo­natkozásban. / Mindenképpen fennáll a vizsgalatnak az a megállapítása, hogy a hatá­rozatok végre nem hajtáséért, a mulasztásokért felelősségrevonást nem igen gyakorolt a Pártbizottság. Megállapította a vizsgalat pl. hogy a Wolfner gyér függetlenített agitaciós felelőse 3 hétig hivott össze semnápnévelő-felelés, sem népnevelő értekezletet és ezért semmilyen szerv részéről felelősség­re nem vontuk. De éppen ezen a héten történt meg, hogy jelentést kaptam arról,hogy _ a propaganda értekezleten itt a központban a hatvan egynéhány üzemi ás 13 körzeti propagandista közül összesen 38 propagandista és azok 0 között is sok helyettes/jelent meg. A kedden megtartott ágit.felelős értekezletről is igen sokan hiányozták. Képzeljük el, hogy a tervórtetce&ietetí. és mühelybiz.választásokra ki­­rt adott propaganda és agitációs sze^pcfotpkntejgadáséról volt szó, hogy azokbaiaz üzemekben, ahonnan nem válfaj *1 jell^í/k propagandista és ágit.felelős elvtársak, hogyan „fog ják vinni ezt,a 'múnkéj;. Én a jelenléti iveket nyomtoarí" ‘étad.tam a kédero/.'z.tálynak azzal, hogy haladéktalanul igazoló jelentést kéfiP'jöft-. be ós ja *ilagsZlgofubban to­rolja meg ezeket a mulasztásokat,’ de kétségtelen, hb’My-az, hogy eny­­nyire jutottunkat jelenti, hogy soha sem vonták fe&á'kqt a; funkcio­náriusokat felelősségre akkor, ha nem jelentek még áz értekezleten. Ugyanígy történt az a múltban is, araikor a szükséges értekezleteket nem hivtak össze ós igy a politikai munka, a .j® agitációs munka nem volt képes érvényesülni, ezért sem az alapszeryi titkár, vagy az alapszerv vezetősége, sem pedig az újpesti Pártbizottság nem vonta felelősségre őket. De ugyani® van az üzemvezetők, műszaki vezetők mulasztásainál is, mint ahogyanazt a vizsgálat pl. a Mauthner gyárban konkrétan megálla­pította. Nem kétséges, hogy a termelési kárdós el “revitelónek annyira fontos feladatéban mennyire gyenge az üzemekben a-politikai felvilágosító munka.vEz sajnos nem csak a termelési vonalon mutatkozik meg, de megmutatkozik újpesti viszonylatban a tagjelölt kériésáben is és altalaban a pértépltós kérdésében. Nem _y,iszik, a ..Tártnak a népszerűsítését, a Fért vezetőinek, a.SZx.U.,-'* riak a népszerűsítés ct. oly.an rendszeres,megfelelő politikai munkával, ahogyan azt kellene. ' '....... ".. És helyes éh állapítottak meg az elvtársak azt, ho® ennek a legfőbb okai, hegy a Pártbizottság nem ®akorol kellő ellenérzést az üzemi népnevei" munka felett, de nem ellenőrzik maguk az alapszervi vezet*­­ségeksem azontúl, hogy a helyi termelési problémákat nem politizál­jak at kellőképpen a népnevelőikéi, nem adnak tehát olyan szempon­tokat. A jelentés megállapítja az UB.-ók munkájának hiány osságait, is, a reszortvezetők nem aktivak, a szakszervezeti bizalmiak, funkcionáriu­sok, általában a szakszervezeti munka egyáltalában nem tesz eleget a termelés problémaival, a termelés emelésének kérdéseivel kapcso­latos feladatának. A pártszervezetek pedig nem segítik, nem oősitik a szakszervezet munkáját, hanem inkább maguk vágtik el helyette a munkát, . _____ : _

Next

/
Thumbnails
Contents