Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1949 (HU BFL XXXV.176.a/3)

1949-08-19

Szükséges az, hogy a javaslatok, melyek a vállalatvezetői ér^ tekezleten, a tervértei; ez le ten éa általában a mühelyértakozle­­ten felvetődnek, ki legyenek értékel/e, és megvalósítva, Ez azért 1 helyes, mert a dolgozók látni fogják, hogy részt vesz­nek a gyár irányításában, azt nagy általánosságban elmulasztot­ták. Az alapszervek feltétlen ellenőrizzék le ennek végrehajtá­sát! • 5. Munka erő gazdálkodás* A személyzeti osztályok munkájának konkre­tizálása elsőrendű fontosságú a személyzeti osztály azonkívül Hogy gazdasági munkával foglalkozik, fektessen fel üzemi tér­képet, mel.en a műhely Illetve munkahely szerint be van osztva a gyár. így tisztán látni, hogy mennyi az e létszám, melyre szükség van, és nem fordulhat alő, hogy van az üzemben 60-60 felesleges munkaerő, ennek ellenére munkásokat vesznek fel. A Pannónia gyár egyik jelentésében ezt Írje, hogy 127 embert tudnának felszabadítani anélkül, hogy az üzem kapacitásán vál­tozás lenne. A személyzeti osztály feltétlen foglalkozzon tisztviselők ész* szerű megterhelésével, a sok helyen felduzzadt tisztviselő lét­szám nem' indokolt. Tisztviselők munkája nincs rendszerbe foglal va, szükséges, hogy megállapítsák mindenkinek a munkáját és azt rögzítsék."Ez azt fogja eredményezni, hogy nem lesz sok lógó tisztviselő, akik nappal lógnak, este túlóráznak, az feltétlen f-s jelentős önköltségcsökkentést fog eredmény- zni. 6. segédanyag fölhasznál ás, é3-'energia' fogyasztás. Ennek fő fel- Teter 0 az Üzemi Icsn,, vörös “helyes“Ss pontos kimunkálása, hogy min dón költséghely kimutatható legyen. Az üzemi könyvelés terén minden üzemben zavarok mutatkoznak, “ddlg ez a kérdés levegő­ben lóg, míg akár pozitív, vagy negatív eredményeket kimunkál­ni nem tudnánk. * 7. Termelési propaganda.A termelési propaganda átcsúszott szak­szó rvezotT vbrialrcf,“a:nl. helyes volna, de ez uj Uö.-t még nem találták meg helyüket • Feltétlen szükséges, hogy a heti agi­tációs értekezleten úgy a központban, mint az üzemben egyik napirendi pontja legyen 0 termelés egyes súlypont kérdései. a. Meg kell határozni, hogy. melyek azok ez adatok, melyet az üzem termelési propagandára felhasználhat • “minisztérium állítólag rendelkezést hozott, hogy a termelési adatokat nem lehet sem grafikonok, sem''számokban nyilvánosságra hozni./ebben a kérdés­ben eljártunk, 9 még választ ram kaptunk/ Az üzem en ezt a '/~N kérdést úgy fogták fel# hogy még azokat az adatokat is leszo­dettek, melyek 1-1 gép napi termelését mutatták meg. 8. M/szaki vezetők. A műszaki vezetőknél észlelhető nyugtalanság, elzárkózása volt" ki a Párt felé. Ezt a munkás káderek beállítá­sa okozta,Egyes üzemek túl baloldalról fogták meg a .kérdést. Szükséges az, hogy 0 becsületes műszaki emberekkel a Párt fog­lalkozzon, valamilyen módon mozgalmi vonalon aktivizálja őket. Fontosnak tartom,, hogy az üzemek rendszeres, műszaki értekezle­tet tartsanak, melyen vegyenek részt az ólmunk ások, uj itók* brigádfelelősök, brigádvezetők. A pártszervezet gondoskodjon, az értekezlet politikai alátámasztásáról. Határozott eredménye lesz az oktatási osztály tervének, mely sz élmunkások, újítók, brigád vezetők, oktatási tervét kidolgoz­ta, mert eddig ezek az elvtársik azt mondották, hogy ők kiveszi a részüket ugyan a termelésből, de nem politizálnak. Oda kívánunk hatni, hogy az önkölt gég csökken tésl mozgalom ne kampány szerű mozgalom legyen, hanem következetesen mint kulcs­kérdés felszínen maradjon. Ezt úgy fogjuk elérni, ho-y a terme­lési f 8l el ős minden héten általáno-s tájékoztatót ad a titkár­ságnak, és üzemeink termelési problémáiról és t) titkárság a megfelelő reszortokon keresztül a munkát elő fogja segíteni. S ' j

Next

/
Thumbnails
Contents