Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Választmányi ülések jegyzőkönyvei, 1950 (HU BFL XXXV.176.a/2)
1950-05-04
um s -I ° •» 2o -A következő kérdés ami befolyásolta a beszámold tar• talmót az, hogy a feladat az volt, amit ón megkaptam Nagy Mária elvtársnő részéről: hogyan segítette a pártbizottság a községpolitika munkáját. Nagy Mária elvtérsnő azt mondta, hogy "hozd ki alaposan a hibákat, lássuk azt, hogy mik a hibák". Kövér elvtárs hozzászóláséhoz: Hogy a külterületekbe ne zárják be' a Közéteket 5 órakor ezzel mór fordultunk a Közért központjához, de ezt nem intézték el. Ahogy a volt Franciska-éruház most kinéz, ez csak egy átmeneti állapot arra a* időre, amig a belső építkezések folynak. [ Kifogásolták azt, hogy eldugott helyen építünk; ez pénz kérdés kizárólagosan, mert itt ahhoz, hogy építeni tudjunk elsősorban ki kellene telepíteni a lakókat ós úgy bonthatnánk, hogy építhessünk. A közlekedés megjavítása itt lehetetlen és egyenlőre nem _ tartunk ott, hogy ezt bontsuk le, a másik, hogy azon a területen egyáltalán még kiépített úttestünk nincsen, /\ sem a Nádor ucca, sem az Attila ucoa. Ez is pénz kérdés w ós a Beszkért bármennyire javítja a közlekedés frontját nem ért el odáig, hogy a közlekedést megtudja oldani. Az ucoa-ház számozásoknak az ügyében éppen a mai napon jött le a Fővárostól a rendelkezés, hogy a ház szémoknác a kirakósa a háztulajdonosokat terheli. A mellékuooák javításéra olyan mértékben fordítunk gondot, ahogy tudunk, de megfogjuk nézni a Tavasz uccát. Az állami áruház 1 emeletes épület lesz, egészen az emeletes házig fog benyúlni, beljebb az uttestől építve, hogy a forgalom lebonyolítására legyen hely. Szabóirma elvtársnő hozzászóláséhoz: Én megpróbáltam Különösen az első részben elvileg foglalkozni a kérdésekkel. Hogyan segítette a párt munkáját a közigazgatós: Pontosan ezen a területen voltak a hiányosságok legnagyobbrósze, hogy az elért eredményeket nem használta te ki kellőképpen a Pártszervezet propaganda szempontból. w Hogyha ezt kihasználtuk volna, jobban tudta volna a közigazgatás segíteni,© Pórt felé fordítani a dolgozó tömegeket. A beszámolómnak az első része negatív volt, hogy úgy nézett ki mintha nem foglalkozott volna a pártbizottság a feladatokkal: Én megpróbáltam egészen tárgyilagosan beállítani ezt a kérdést. Amióta a Pártbizottság rendszeresebben foglalkozik a közsógpolitikai munkával, jobban megy. * pértbizottségak osak 1-2 tagja jött javaslatokkal és erősítette meg a munkánkat. Egészen bizonyos, hogy van még reakció a Városházén, de hogy változás óriási több konkrét tényből lehetne lemérni. Ezt főleg köszönhetjük a munkóskódereknek,de , egészen bizonyos, hogy őnekik is van 1-2 olyan társuk, akik őket ebbe a munkába segítik.Nyilt támadásokra nincsen lehetőség, mert a munkájukat állandóan ellenőrzik * ügycsoportonként keresztül, tehát a konkrét feladatot amit megkapnak, el kell végezni. Hogyan segíti a városházi pártszervezet az elöljáróságnak a munkáját: itt még vannak hiányosságok. Megszűnőben vannak, de nem szűntek meg a problémák és hiányosságok. Nem támasztja fel kellően a helyi pártszervezet a községpolitikai munkát. I; I_________________2Z__________________ f ■ ■■■•* i_________________________—-----------------—------------------------------------——^