Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Választmányi ülések jegyzőkönyvei, 1950 (HU BFL XXXV.176.a/2)

1950-05-04

v:A7:;'A A;:':;:/;a;XV;Y■ /7AAA’'f‘ I *- 9 -Komoly eredményként könyveljük el a magunk részéről azt a tényt, hogy sikerült a Muszéli féle gyermekott­hont tökéletesen felszámolni, illetve megszüntetni. Ez annál is inkább fontos, mert a Baross u.volt a Salóziénus Intézetből mely ma népi kollégium -ennek eredményeként ki fogjuk tudni helyezni az ottlakő s a tanulóifjúságra komoly hatással lévő papokat. Mint nem kizárólagosan a mi eredményünket könyvelhet­jük el a Közért üzletek megnyitását városunkban. Jelen­leg 15 Husértünk, 8 Füszért, 22 Tejért üzletünk van, 195o-ben a Közért üzleteket tervszerűen továbbépítjük. Kizárólag a mi érdemünk, hogy az OTI palota nem 6, hanem 7 emeletes lett. 1 , A népszámlálás, valamint a választás hatalmas munkáját több ó-ke vésbbé jól végezte el a közigazgatós a maga vonalán. Nézzük meg mi a helyzet jelen pillanatban? Munkánk javuló tendenciát mutat. Ennek oka, kettős, ^ illetve hármas. ^ 1,/ A Pártbizottság több segítséget ad. 2./ A Főváros irányítása rendszeres és tervszerű. *./ Munkások, káderek jó munkája nagymértékben javítja munkánkat. ad.l./ 1949 junius óta 8 esetben volt napirenden község­­politikai kérdés. 11 hónap alatt ez nem túlságosan kevés, habár nem volt mindég elég pozitív. Szinte nem múlik el Pértbizottsági ülés, hogy bejelentés formájában ne kerüljön valami községpolitikai probléma a Pártbizottság elé. Sokkal szorosabb általában a Pártbizottság és a vérosvezetőség között a kapcsolat. Komoly mértékben megjavult előljérósági pártszerveze­tünk munkája és ez annak az eredménye, hogy 3 hónapos ^ pártiskőiét végzett elvtérs a titkár. ad.2./ A Főváros 2 hetenként tart elöljárói értekez­letet, ahol mindég igen alaposan tárgyalunk meg kérdé­seket. Az ügy csoportvezetők is rendszeres szakirányítást kapnak az illető ügyosztályoktól. Komoly gondot fordít a Főváros az uj munkáskéderek szakmák képzésére de képezi a régi dolgozókat is, tanfolyamok sorozata folyik, ügyosoportvezetők, segéd­­hivatal vezetője, kihágás! biró, sőt az elöljáró ós helyettese is rósztvett ós ismét részt fog venni tan­folyamon. Az ellenőrzés állandó, nem tudnak elsikkadni feladatok Külön ellenőrzési csoportja van a fővárosnak, s ezek­nek képviselői helyszíni ellenőrzést végeznek. Az ész­lelt hiányosságokra minden esetben felhívják a figyel­met. Rendszeresen adunk havi jelentést, ahol egész havi munkánkról számolunk be, s ezeket a jelentéseket a Főváros kiértékeli, észrevételeit közli, sőt most van tervbevéve egy elöljárói értekezletre a havi jelentések készítésének napirendre tűzése. Persze vannak itt is hiányosságok. Nem minden városházi dolgozó mentes a bürokratizmustól és igy igen sok kérdésben hetekig* sőt Hónapokig is kell várni, mig azok elintéződnek. * /

Next

/
Thumbnails
Contents