Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1956 (HU BFL XXXV.176.a/1)
1956-04-15
/ ja 7 . ‘r"' •' '' lo é \4 állnak azokkal a veszteségekkel, amelyek ennek hiányában közvetlenül a termeié, ben közvetve a terraelésteclinplógla színvonalában ás a dolgozók versenylendületében jelentkezne k • Tisztelt elvtársak! Befejezésül a IV,kerülőti PB.munkájával szeretnék foglalkozni, amelynek kát év óta póttagja vagyok*, ín úgy látom, hogy a kerületi PB-nek sikerült az elmúlt időszakhoz képest kollektivabbá tenni a munkáját és áagít a PB-ot vei óban felelős szervvé tenni. Ennek következtében & EB.egyes tagjai sekkel több pártmunkát végeztek el és igy sikeIliit az i gt'or kerületben javítani az operativ segítő és ellenőrző munkát, Ez az eredmény azonban még nem teljes és itt elsősorban a megám bírálatával koll kezdenem, mórt nem kerestem eléggé ás nem is kaptam meg a szükséges mértékben azokat a feladatokat, p amelyek a PB.munkáját segítették volna. A PB*tagjain: k nem ©lóg széleskörű mozgósítására, de az apparátus tagjainak is egyoldalú mozgósítására mutat sz a körülmény, hogy a VB. a különféle kérdésekben nem nyer eléggé átfogó képet a kerületi , egészéről. Példaképpen felhozom, hogy a legutolsó titkári értekezleten a Disz.munka értékelése alkalmával a kerület hely- -x., rá zetét főként néhány nagy üzem munkája alapján értékelték. Ezt i jogosan bírálták egyes kisebb üzemek titkárai. A fentiek alakján javaslom a küldött közgyűlésnek, hogy az uj PB,megválasztásánál arra fordítson fő figyelmet, hogy az újonnan megválasztott PB-i tagok alkalmasak és készek Intenek a legnagyobb aktivitással reeztvenni abban a kollektív'irányitó, növelő és ellenőrző munkában, amelytől elsősorban függ kerületünk további fejlődés© a XK.kongresezus határozatai által kijelölt utón való előrehaladás, a dolgozók életszínvonalának ewe lene, e szocializmus épitése. py^Pgygács Zsuzsa, elvt/SsÜlőotthon/ Tiszteli eívtársak! A XX. mgreeasus szellemében szeretnék a jövőre vonatkozóan a joob munka érdekében mint fölsőbb fórumnál észrevételeimet megtenni. Hozzászólásomeá egyrészt a pártmunka, máeréest & szakmai munka, illetőleg a mi alapazervürüdre,az egészségügyi munkára vonatkozóiog tenném meg. Az alajJBzervi vezetőségválasz ásón választottak meg titkárnők, rá Kerületi PB.ígéretekkel bőven ellátott, de a legcsekélyebb támogatást /értem ezalatt a taggyűléseken való ÍB.kiküldöttrá jenek részvételét/ oem adta meg. Maga az instruktor elvtárs is csak többszöri kérdéséi látogatta meg vezetőségünket• Alapszervünk panaszait és kívánságait nem tudjuk sehol elmondani annál is inkább, mivel a titkári értekezletek terjedelmes volta miatt és amiatt, hogy az értekezletek nagy része főképpen üzemi vonatkoztatásban tárgyalja meg az eseményeket, az egésznégügyi Intézményekről jóformán egyáltalán nem esik szó, így azután előáll az a helyzet, hogy az értekezletek után meglévő pr blámáinkkal térünk haza. Súlyos hibát abban látjuk, hogy megfelelő instruktor hiányában az értekezleteket ösoz/vontitan tartják meg, többszörös figyelmeztetés dacára, holott problémáink nem ágyformák, /célzok itt az utolsó titkári értekezletre ia/ mint ahogy fontos és a párthat'Ír ozat okban gyakran elhangzó az az állítás, hogy a dolgozókkal, azok egyéni problémáikkal is foglalkozzunk, mert hisz ez a legfontosabb módja a dolgozókkal való kapcsolat megtartására* éppen úgy nagyon fontos, hogy a kerületi PB,az egye© alapezarvek problémájával ne csak a nagyüzemekkel külön foglalkozzon/ Véleményünk szerint ez annál is indokoltabb újpesti viazonyokban, mórt tudni való, hogy nagybudapesten, Újpesten van a legtöbb egészségügyi intézraén.y Belátom,hogy bizonyos vonatkozásokban termelési ^ kérdésekben előbbre valók a nagyüzemek, de fontossági sorrendiéi % . __