Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1956 (HU BFL XXXV.176.a/1)

1956-04-15

, X ti 6 Túri A1 ■ d árué elv társnői A helyi iparban a KV.határozata értelmében nagy vál + ozáat jelen­tett az, hogy as elmúlt évekkel szemben 1956. évben, az évea ' rvet a vállalatok nem március hónapban kapták meg, henem 1955. decemberében már birtokában voltak. Az eves tervet kellő időben való megadása biztosítaná a vállalatok helyes felkészültségét a üoi v időben való beindítását, valamint azt a döntő tényezőt, ho -y a vállalat gazdasági vezetőség© a párt,szakszerv 'set se­gítéséivel a tervismertető értekezlet megtartásán kg resztül mozgósítani tudja a dolgozókat felajánlásukon,javaslataikon ke­resztül a tervekteljasitésére. Szeretném felhívni a figyelmet azokra a hiányosságokra, melyek t az éves tervezésben megmutatkoznak és mellyel a vállalatok ve­zetőségei nem tudnak egyet érteni. A tervben lefektetett munkás éa alkalmazotti létszámok negyedévi'© kevesebb létszámot bonta­nak le úgy a fizikai} mint alkalmazotti viszonylatban, holott a darabjbervek magasabbak, mint a következő negyedévben. Ennek ellenkezője az, hogy abban a negyedévben, ahol a darabszám ^ csökkenő tendenciát mutat, ott a tervben a létszám magasabb, i mint az előző negyedévben. Ezek szerint ha a gazdasági vezetők rá ; tervezésnek « pontját, vennék figyelembe, állandó fluktuáció mutatkozna mg úgy a munkás,mint az alkalmazási vonalon. A ter­vezet szerinti munkáafluktudóid káron hatással van úgy a terme­lékenység, mint as önköltségcsökkentés vonalán. A tervezésnek másik hiányossága, hogy a termelési értékhez megadott kiemelt cikkek darabjai nem adják ki a termelési értéket s ig. a válla­latok nem tudják, hogy milyen cikkekkel egészítsék ki értve alatta a magasabb forint értékű áru előállítását, hogy a ter­melési érték meg legyen. A helyi ipar éve3 terveit minden eset­ben. teljesítette, a teljesítések mögött a dolgozóknak a jó -•unnája húzódik meg nagyarészben. De ennek a mindenáron való teljtósitésaek van egy árnyoldala is, ami rányomja bélyegét éppen o helyi ipara, ©z pedig az, hogy a magasabb forint értekre való törekvés mellett nem szolgáljuk teljes egészében a helyi lakosság szükségletének kielégítését. így történik meg, hogy dugóhúzót, palacsintasütőt, vagy más hasonló fontos közszük­ségleti cikket, melyek kisebb értéket képviselnek, nem tud a la­­rá kösság vásárolni. Helyette viszont van nagy fzzék, kislavór helyett nagy lavór,vagy esetleg kád, mert ezeknek a forint ár­rá téke magasabb, a munkaigényese égé viszont kisebb. /•fía- a helyi iparnak & tervtel jesitésá mögé néznénk és norma n ( órában néznénk meg a helyi iparnak a teljesítését, nem volna \ilyen kedvező a kép. Ezekből a tényekből adódik os, hogy a rá X . elyiipar viszonylatiban dacára ö.nnak, hogy a kereskedelem j I most már csak a szükségletekhez képest adja meg rendeléseit faée a létszámok tervezése lefelé mutat, a termelési értékek mégis állandóan emelkednek. A helyi ipar nagyon sok üzeméi ma már nem töltik be teljesen a helyi ipar jelentőségét, hanem inkább a könnyűiparunknak egy szerve kezd lenni, mert nem a helyi lakosság sztikségle­­teinak. kielégítésére terme! , hanem országo viszonylatban dolgozik, központi árualapra, ée innen adódnak azo a hely­zetek, hogy a budapeetrŐl szállítanak Debrecenbe pl. gyermek­kabátot, viszont a Debrecenben lévő elyiipar ugyanilyen Üzemű vállalatának termelvényeit Budapestre hozzák. Ezeknek a vállalatoknak és a dolgozók folyamatos munkájának ellátását és keresetét hátrányosan befolyásolja az a körül­mény', hogy a helyiipar területén gyakran indokolatlan profil­­változásokat hajtanak végre. Itt nem arra gondolunk, hogy ne választékosabb árut bocsajtaunk a fogyasztók rendelkezésére* hanem gondolunk arra, hogy az elsőszámú üzem pl. gyúrt gyermek-5^­­­— — — * I rfi ’ ' * * 2 14 ' / I I y »—> r----- —' w-------------------------------------------­­-

Next

/
Thumbnails
Contents