Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1951 (HU BFL XXXV.176.a/1)

1951-11-25

- • . V — (o$ y ■ ■r.;i hogy a kommunista dolgozóikkal az ólen minden egyes dolgozó erejét nem kiméivé becsülettel fogja megállni a helyét a felemelt ötéves terv teljesítése, sőt túl­teljesítéséért, hogy minél nagyobb csapást mérjen az imperialista háborús uszitókra. A területi párt ért ekezle t fogAdja önnek Rákosi elvtárs, hogy üzemeink fogadalma, melyet önnek tettek meg le áz­nék valósitva* Kerületünk dolgozói eddig is helytáll­tak a Párt vezetésével azokban a harcokban, melyek ed­digi eredményein!® t a magyar dolgozó nép felemelését hozték meg és ezután még egységesebben zárkóznak fel Pártunk és mindannyiunk forrón szeretett tanitója, Rá­kosi elvtárs mögé. I Elvtársi üdvözlettel* A IV* KBRÜJE TI PÁRTSZERVEZETEK KÜLDÖTTEINEK ÉRTEKEZLETE. Ezután Nyemetz elvtárs röviden értékeli a pártértekezletet. Ti®telt te Pártértekezlet! pártértekezletünk végétfe értünk és megállapíthatjuk, hogy pártértekezletünk termékeny ■ munkát végzett. Megvitattuk a kerületi problémákat és pártszervezeteink, valamint a tömege zerv ez etek munkáját eredményeiben és hiányosságaiban. Az elfoga­dott határozati javaslat//, valamint az elvtársak ki­egészítő javaslatai megszabják feladatainkat, úgy a pártépités, mint a termelés terén, s megmutatja mun­káink hiányosságainak kiküszöbölés! módját. A mi felár­­datunk az elvtársak, hogy visszamenve ki-ki a maga szer­vezetébe számoljon be a küldött értekezleten hozott határozatról és mozgósítsák a tagságon keresztül a dol­gozók döntő többségét munkánk hiányosságának kiküszö­bölésére Pártunk Központi Vezetőségének és Kormányunk határozatainak végrehajtására. Mutassanak a IV* keriiü let kommunistái továbbra is példát és járjanak az élen .te úgy a termelés, mint a munte.fegyelem terén is, aminek megjavítását tekintsék megoldandó harci feladatnak, a tervtelj esi tésben lemaradt 6 üzem kommunistái pedig ne nyugodjanak meg, hanem az üzem minden dolgozójával be­széljék ét a teendőt, hogy ők is teljesítsék államunkkal a dolgozók államával szembeni kötelességet. A tervü/íket teljesítő üzemek pedig ugyan csak tegyenek meg mindent tervük részleteiben való teljesítésére illetve tu/ltel­­jesitésóre. Szocializmusunk építésének meggyorsításéra a béke védelmére* Munkánkban segit bennünket pártunk melyet Rákosi elvtárs vezet. Vezéreljen bennüntet nagy példaképünk a Szovjetunió kommunista Bolsevik Pártja példája és legyen példaképünk a világ dolgozóinak, a l bél® tábor nagy vezetője Sztálin elvtárs, és a magyar nép szeretett vezére Rákosi elvtárs. Előre elvtársak Pártunk útmutatásával Rákosi elv társ irányításával pártunk II. Kongresszusa határozatainak megfelelően ezévi tervünk maradéktalan végrehajtására a béketábor aktiv védelmére. Éljen nagy Pártunk és szeretett vezérünk Rákosi elvtárs* I 1 ■

Next

/
Thumbnails
Contents