Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XXII. Kerületi (1950-ig Budafoki, Budatétényi, Nagytétényi) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.161.a/3)
1955-10-20
---- - fi^ ^ \ j < ingmar a f * k ha «inBtw»m| n » -6-A Tit le ár sár határozatát, majd az azt kövotő 1951. okt. 2.-i ozorvozo Bizottság-i határozatét, amely szintén a ptetokmányok kozoiosevol forlalkozilc, igyekeztünk a lehetőségekhez i.crton vo®rehajűm. ....inkánkban van fejlődés, azóta a pártapparátus, valamint az ^alr.pgzorvoK- tői beérkezett irás.s anyagot témakör szerint lerakjuk qs ljitnrt Lu szitunk róla, hogy azt bármikor az elvtársiknak - ha szunoguk v-n munkájukhoz - visszamenőleg is ki tudjuk adni. azonban az a tapa, z*-y tal°t ho.-’v az elvtársak kevés osotbon veszik igénybe azt, inKioD <-z apparátuson belül kérnek az elvtárs vissza egyes esőtekben egy-egy Eredmények közé sorolható az is, hegy ma már al'.pszervozotein| irás -s anynani éberség szempontjából megfelelő helyen vannak olhoxyutó. • nrrvőbb pártszervezeteink páncélszekrényoklcel rondoikozn-K, kisebb szerveinknél is jól zárható szolcrőnyokbon van, vagy vaslemez aobezbrn tartják a párttal kapcsolatos irasos anyagokat. Alkusz orvcink nagyró szóbon az encozo es kimenő loVelOKot xkt. tjük w téiSíör szerint lírakják. A kisebb alapézorvéknél oluforaul, hegy bar rom iktatják a be és kimenő postájukat, de minden írásos anyagok .„uL.» 0 Őriznek, sok esetben még a kér. Párt VB. által kiküldött ortositesc-Az^apparlb uaon'bőiül is javulás mutatkozik azon a téren, hogy^az elvtársak a zsebükben behozott póstat nem viszik iktakn ^elkul n osztályra, hanem leadják a. Gazdasaga, osztályra iktatás veghbt. Peio.ze előfordul még mindig, hogy mogfeloakeznek os utólag maják le iktdni. Azonban ezen eredmények mellett vannak .,óg ^hiányosságok is. ^Slof nőú mér *• indi m hogy az osztályvezetők no... kísérik küllő yi0yelo.i—, a az°>■sztfllyra érkező anyagok mennyire nyernek elintézést, vagy a. munxa■ társak mikor ás hogyan adják lo az nyagukat. őok őset^ fKmlV éves levélstatioztika. clkeszitosehos kulon kexl merni . z niy-g^„.t, mert nem adják le határidőre, különösen vonatkozik ez az ngit.pi )p« osztályra. Mér ma. is előfordul, hogy ha többször kérjük vissza az anyagikat, ^ okker az elvtársak no., jegyzik, hogy oz csőm bürokrácia ^00-. 0. át ennok a munkának R fontosságát, Igaz, nogy ni 3u. tettünk yfe mindent annak érdekében, hogy az ulv társak ”tnzzác ^nnk nk n nak a. fontosságát. Non figyelmeztettük elug aokszur e;a ;K5z"túól orra horv ne felejtkezzenek meg a Titkárság 1940.-es hl-.t...r,.Zcű-rox, p- it* "Z -'borséa • ol kapcsolatban hozott. Nem tartattuk sze.. előtt hiy Z osztályharcnak az éberség egyik fontos forrja. Es* a hiű nyOsságok mutatkoznak az alep szerveknél_ is. Annak dao.ifa, hegy ü^vk "zolő s > tor ón oradmónyek vonnak, mégis oloiw ráült a l'jmivjUi napikban8; rlrpszcrv párt okmányai a pánceld )bozzal H "b r "notkö z b en felhívjuk az alap szervi gazdasági felelősök figyelmét "a pártokmányok és párt bélyeg ok kezelésének a fon" f-nti hibák arra mutmtnaic, hogy a j ovo bon többet ±oi,lalLo^.J....xk „z r^íúőfbfeíTj S'^ltCiÍíSi ÍMltúí5uSZ.égVogyúíőn ygy"osetbén hu kérték ki ÁhlGí/i'V kit a,:»ntcV.n, üsrokortflnk e 0Cí:it»UGár° lenni, ao ./•M