Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XXII. Kerületi (1950-ig Budafoki, Budatétényi, Nagytétényi) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.161.a/3)

1955-05-05

vándorzászlót naponta átadjuk a legjobb dolgozónak, a legjobban dolgozó brigádnak. Felmerült, hogy a DISZ .nem foglalkozott a tag­toborzással. Ez valóban igy áll. A DISZ. vezetőségi tagok váHal­ták, hogy 10 főt egy-egy beszervez és nem félek attó l, hogy ezt nem tudjuk teljesiteni. Tóth: Ez a jelentés nem tartalmaz sok apró munkánkat, hiányosságokat. .jókkal több roaBz munkánk van, mint amit a jelentés tükrük, /állfa­latunknál a forintérték, a termelési érték alakulása mérvadó;, ami teljesen labilis. .Ízért mert az egyik hónapban munkaigényeseob, a másik hónapban pedig kevesebb munkaigényes cikket gyártunk. Renge­teg belső hiba adódik. Bár minőségi romlás jelentkezik, de én tu- i dóm, hogy ez nem olyan ami miatt pánikba kell esni, tudom, hogy ki küszöbölhető. A kiírt áritó s, felalősségrevonás kérdését is alkalmaz­zuk, bár e téren még kezdeti lépesben vagyunk. - Tavaly rengeteg olyan dolgozót felvettünk, akik a környékbeli falvakból kerültek ki, akik közül aztán 30kan kiléptek. - Voracsek elvtárs felvetet­te, hogy sok a szt ah anovisták 3Záma.-in kevésnek találom. - A szta­hanovista feltétel nem laza, komoly, megfeszített munkát kell vé­tó© gezzenek, hogy elnyer jók. A 3Zigor, 'amit alkalmazunk nem terorisz­tikus, egy dolgozót bocsájtottunk el. - Komoly hiányosság náLünk, hogy a műszakiak politikai képzettsége alacsony, nem régi mii sza­kiak, nemrég a szalagokból szedtük ki őket, még a szakmai rutinjuk sincs meg és ezen a téren óriási erőfeszítési; tesznek és mikor politikai kérdésekkel kellene foglalkozzanak fáradtak. Azonban po­litikai oktatásba bevonjuk őket. a mi meosainknak igen nagy tekin­télye van a többi vállalatokhoz viszonyítva. A azalagvezetok tekin­télye nem olyan jó. Az önköltségesükként és terén elég jé brigádot hoztunk össze, valamint 6 munkabrigádot hoztunk létre, arai felöle­li az egész üzem munkafolyamatát. Ez azonban még #era működik a leg­jobban. Szeretnék még kitérni a jutalmazások terén fennálló elége­detlenségekre . Ez nemcsak vállald;unknál van meg, mert az a dolgo­zó, aki nem kapja meg elégedetlen. Bár ezen a téren valóban van tennivaló. Azonban mégis helyes volt a cél jutalom kitűzése, mert a legjobb .szalagot 50 >—al fejlesztette fel, a többi szalagok is fel­­javultak. A rossz munkákat latjuk, birkózunk vele, nem egyszerű ezt felszámolni, de igyekszünk minél jobb eredményeket elérni is előbb utóbb eredményesebben fogunk tudni dolgozni. Gálosi: Minél kisebb egységre aprózzuk a termelési értekezletet annál sike­resebb a megtartása. Erre jé üzemünk adottsága is, mert egy koIIsík­­■uivában kp-20 fő Hol ítozík, egy szalagvezető, egy meo-s, egy bizal­mi. Minden termelési értekezlet elu«t „ biz almiak össze vannak hiva, ahol névsort olvasok és, aki nem jött el külön elbeszélgető* vele. A művezetők felkészülését ellenőrzi az igazgató, fődiszpéoser, vagy más műszaki vezető.A termelési értekezleten javasolják a sztahano­­vistakat, ha valaki nem vesz rajta részt, szinte csökken az esélye a sztahanovista cin elnyerésére. Arra törekszünk, hogy rövidek le­gyenek. A termelési értekezleteket összesítve kb. 90 hozzászólás van. Azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy mivel tudjuk megszeret­tetni a dolgozókkal az üzenet; az Érdről, Pusztaszabolcsró 1, Tű­nőkről jövő dolgozók mennek el hamar az üzemből. A vállalat mind­össze 5 éve áll fenn, a szociális létesítmények állandóan bővülnek. Vannak hiányosságok is. a szakszervezeti vonalon is volt raciona­lizálás és most 2 személy helyett egyedül végzem a munkát és nem tudom még egyedül úgy elvégezni, mint azelőtt ketten. Zsigmondné: liost nincs havonta értekezlet az asszonyok részére, ami hiányzik, de hangoshír adón, beszélgetéseken keresztül igyekszünk az asszonyo­_________________________________________ fi ^

Next

/
Thumbnails
Contents