Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XXII. Kerületi (1950-ig Budafoki, Budatétényi, Nagytétényi) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1953 (HU BFL XXXV.161.a/3)

1953-03-12

r hitoktatásra bo iratkozott 154 tanúló közül 22 vár lonorzsolódott. A lo- I morzsolódás azonban tovább folyik, amolyot az iskolás gyarnokoktol való fokozottabb foglalkozáson, valamint a szülőkből való foglalkozáson ka­­rosztül őrünk ol. E feladat olvé gzéséhez © Szülői Munkaközösség munká­ját is nog koll javítani abbéi a szonpontból, hogy a Szülői Mmkokö­­zössógon bőiül obbon az irányban is sokkal tdbbo't foglalkozzanak a val­lásos szülőkkol és magyarázzák mog a gyomotok kot tő s novolésénok kö- Votkozmónyét, összogozvo az olmondottakat, megállapíthatjuk, ho_j anLlyon mértékbon foglalkoztak pártszorvozotóink pártonbolül a klorikális roakoió ellő­ni harccal ugyanolyan mértékbon foglalkoztak a pártonkivülállókkal is. Ez azonban nőm kielégítő, a kampány szó rüség joliomzi. Ezért pártszorvozotoink o kérdésbűn sok osotbon az osoményok után kul­­lognak és nőm voszik észro időbon az ollonség mognyilvánulásait. így sokkal nagyobb nohézségbo ütközik az ollonség olloni harc, amikor már az oléggé oltorjodt és nem fojtották ol, illotvc nőm loplozték lo még csirájában. Ez azonban non csak az alapszorvozotok hibája, hanom a kor. lártbizottságő is, mart munkaközbon nőm f igyolt föl arra, hogy az al©p­­szorvezotok mennyiben végoznok a klorikális roakció cllon agitációs mun­­kát. Ugyanakkor az ágit,prop.osztály non ollonőrizto. hogy a töragszor- VQzotok mogtartják-o a nogfololő színvonalú tormészot tudományos olőadá­­sokat ós orro hogyan mozgósítanak. Ezen úgy javítunk, hogy kéthavonként a kerületi tapasztalatok alapján agitációs érvotot dolgozunk ki, uolyot mindon nlapszorvozotnok kikül­dünk, 4 hibák kiküszöb öló só ro ós a klorikális roakció olloni harc fokozásá­ba a kövatkozőkot javasoljuk: A logközolobbl titkári értokozloton értékeljük a korüloti párt­­•jsorvojsot.;k IflLorikállg roakoió olloni harcának orodményoit ős hiányos­ságait és; megadjuk ogybon az ozzol kapcsolatos föladatokat. Határidő? március 3o. Fololős: Ágit*prop.osztály. ró 2./ Az alapszorvi vozotcsógok tüzzók napirondro a Központi Vezetőség 196o.május 31-i határozata alapján a klorikális reakció olloni harcot es hozzanak határozatokat, hogy az aiapszorvozotbon, pártonbolül mik a föladatok a tags g matorialista szollombon való novolóso torén, vala­mint a pártonlcivüli dolgozók, illotőlog a lakésság novolóso torén. Határidő: március 31. Fololőst.szorvozési osztály. 3./ A tor.Pártbizottság ágit.prop.osztály a dolgozza föl korüloti ta­pasztalat ok ^alapján a klérus megnyilvánulásait, onnok alapján készit- S^tt^girócios szompontokot, amolyot az alapszorvozotok népnovolő érto- Jpozloton, aktíva értekezleten tárgyaljanak rag és agéazitsék ki saját tapasztalataikkal, majd onnók alapján folytassák a klorikális roakoió olloni karcot, r. gitáoiét. Határidő: március 20. Felelős: Ágit,prop.osztály. . ; __________________________________________

Next

/
Thumbnails
Contents