Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XXII. Kerületi (1950-ig Budafoki, Budatétényi, Nagytétényi) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1952 (HU BFL XXXV.161.a/3)

1952-01-10

r ... i 0. grémiumot tűztünk ki 2 Gazda mozgalomra. Grösszer: A vállalatvezető elvtárs által elmondottakat szeretném számszerű­lég a3r.tam'aszt n i• De először a dolgozók hangulatáról szeretnék beszámolni. Mivel a munkaverseny szervezés 'hez mi is kampány­szerűen fogtunk, a dolgozók hangulata is kampányszerű" volt3- EZ az utóbbi n.ó.-ben döntően megváltozott. Állandóan napiren­den voltak a politikai kérdések, ami megalapozta a roUtikai sikeren keresztül a termel isi sikert is. A jegyrendszer Eegszün-­­ss'vel kapcsolatban voltak .különböző me .nyilvánulások, amit higi­­tációs munkán kér észtül kiküszöböltünk, "a vándorzászló ért in­dított harc szép eredményt hozott, s ez a-harc megmutatkozik most is. A tervtel jesit éssel kapcsolatban ha ös -jzehasonlitjuk a a novemberit és a decemberit egészséges fejlődést látunl. De vi­szont előfordult az is, hogy nem teljesítettük a havi tervet. - 99.7 5 volt a versenyzők száma, de ez is hullámzott. Ez azonban nem a dolgozók hibája volt, hanem a műszaki vezetőségé. A darab­­/-s b hrban dolgozóknak 9 4 dolgozik tervfelbont ás sál. A párttagok 80 es a Disz-nek 5o Xa van versenyben. Az 52. éves terv elő­készít esőben jelentős szerepet ját -zik, hogv rendszert vittünk munkánkba, igy a három szög ülések megtartásába is,, hol eddig csak a kapásból aciodott problémákat tárgyaltuk meg.A munkaié-"ve­lem kérdése is hullámzó volt. Általában havonként 93 volt a ké­­sonjövók, illetve igazolatlan hiányzók száma. Ez a szám már csökkent, mert eddig- csak 4- igazolatlan hiányzó vo]t. A tavaly jól bevált módszereket folytatjuk és- a' j .vőben még konkrétabban igyekszünk felszámolni a hibákat. Attól függetlenül, hogy a fe­gyelmi jognor r.t lett adva a művezetőknek, ezen’ .vül van ery 1 elsőbb le-rum, ami a v al lal at ve z et 0 hatáskörébe tartozit . I 1 | • h é ;';h y é.h Gházer: l'ag,gyüléseinkken már foglalkoztunk az 52. évi terv sikeres be­indite-.sával, ugyanakkor alap szervi vezetőségi ül -seri is meg­tárgyaltuk. '’og Iáik óztunk vele továbbá háromszög ül' sen i3. — —N k,;j ágit..'ciuval kapcsolatban volt helytelenség, mert nem abban a mederbe ént, mint kellett volna. Az agitáció terén is nagy volt a hullámzás, de az ev vege fele megjavult. A munkaver3env­­szerzodesek köt-, seben' bo. /o-ban állunk. Nagy hiba, hogy rosszul vagyunk anyaggal ellátva. Az ágit .v.oiób an me gadot t szempont okát jól kidolgozva ádcuk ki. a versenyve 11alások megköt síben 'len— jártak a művezetők és csoportvezetők, de p éld át mutattak a kommu­nisták is, kik az elsők között voltak a felajánlások m-gt ételé­ben. Az ellenség munkajaval kapcsolatban most le, utóbb olyan hangok jöttek be, hogy Kőbányán 2 német katonát ástak ki, leiknek bokáig erő, szakaluk volt. De ezeket a dajka meséiket már nem ve — szik^be ck-lgozoink. a '.• idex’ekke 1 való foglalkosé3ró 1 csak személy szerint számolhatók be és én foglalkoztam is több elv társáéi és elvtársnővel, de ezenkívül ' ivizs ;áltuk üzemi viszonylatban a kadermunkát, ahol kijöttek a hibák, melynek megjavítás -ra hatá­rozatot hoztunk. Az ifi-brigád létesítésére nagy gondot kell fordítani es meggondolni, mert nagyon felforgatná il apszervein­­vomegszervezettel való kapcsolat rossz, legelőször az MSEIlS^-t vit||ik PB. ele,hol meiltárgyaltuk a problémákat és válasz­­tettunk ti fckár fc. hőst beütemeztük minden egyes toniegs ervexet felülvizsgálását es vezetőségének kiegészít ését. A r ste/;agitáció nincs jól Kidolgozva. A pertellenórzos súlyponti kérdésünk, Jancsó : .d ári ez e.lvtnrs azt mondta, hogy több átképzés van mént kellen-'1 Akkor hogyan számolják el Eket? Vagy az helytelen, ho-y több van, ./. |

Next

/
Thumbnails
Contents