Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XXII. Kerületi (1950-ig Budafoki, Budatétényi, Nagytétényi) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1951 (HU BFL XXXV.161.a/3)

1951-03-23

— - * v ’ 9 4 \ 1 ruárig lényeges javulás van— A tervszerűségben zavarok vannak.Pl. sokkal jobban emelkedett az árutermelés, mint a teljes termeles, ezt azt jelenti, hogy egyes üzemek igyekeztek minden árut kidobni és félkész árut nem gyártottak és igy ezen keresztül a márciusi termelés vissaaesettA tervszerütlenség megnyilvánul a gepkk,esz­közök rendszertelen gondozásában, a verseny után sok helyen a gé­pek üzemképtelenek lettek. Az a fejlődés, amelyet elértünk, bizo­nyos területen márciusban visszaesett. Nekünk helyi viszonylatban nincs tiszta képünk március elején lévő teirvteljesit ésről, ami e— lég hiba, mert nap mint nap ezt látnunk kellene— A Kongresszusi verseny legátütőbb része az eddigi versenynekv A dolgozóknak 86'X-a vett részt kerületi viszonylatban.- Ha megnézzük azt, hogy hogyan áll a verseny jelenleg, akkor látjuk, hogy komoly visszaesés tapasz­talható.- A Kongresszusi versenyben résztvevők számához viszonyít­va jelenleg a Nőiruhaiparinál 27/, Zománcg,rárban 95/ Palackozóban 37/ Villanytelep 63 / van versenyben. Emelkedés tapasztalható azon­ban a Bányagyutacagyárban és a Hárosi Falemezben — Hiba az, hogy a kampányszerüség még mindig tapasztalható a verseny­nél. A feladat most az, hogy a Párt teljes erejével, minden erő be­­vonásával a versenyt olyanná tegye, mint amilyen az a kongresszus ideje alatt volt — A műszakiak bekapcsolása fokozottabb mértékben a versenybe nagyon fontos, különösen ott, ahol a terv és az anyagtalcar­­rékosság képezi a verseny célkitűzéseit. Az 5 éves terv teljesíté­séért folyó agitációnak eredményei meg kell hogy mutatkozzanak a ter­melés emelkedésében, a terv teljesitésébdn, ezzel támasszuk alá a béke harcos megvédését, s hogy ezt el tudjuk érni, ennek a munkának az üzemekben mindenütt a hajtóerő, a motor a Párt kell hogy legyen — A bérkérdéssel kapcsolatban megállapíthatjuk, hogy januárban és feb­ruárban javulás volt, de még mindig nem szűnt meg a béralap tullépés- A bércsalás is előfordul még különböző formában, ügy is, hogy uj gé­pet állitanak be és nem állapítanak meg uj normát, vagy bizonyos pré­miumokat fizetnek ki ami nem jár. Gondoskodni kell arról, hogy a munkaerő helyes felhasználása mellett ne légyen indokolatlan túlóra.­­Meg kell nézni azt, hogy üzemeinkben hogyan érvényesül a takarékos­ság a munkaerő kérdésénél. Kerületünkben nekünk is többet kell fog­­^ lalkozni az ipari tanulókkal és ellenőrizni azt, hogy a DISZ.hogyan foglalkozik velük. Feladatunk az, hogy a Kongresszus határozatait, Rákosi elvtárs útmutatását, pártszervezeteink mindenütt a saját terü­letükre alkalmazzák, ezt végrehajtsák, s akkor nem két séges,hogy a januári és a februári eredményeket a terv teljesítésében és túltel­jesítésében biztosítani tudjuk és ezzel mi is elősegítjük a kongresz­­szus által meghatározott 5 eves tervünk idő előtti teljesítését — Bujáki: A beszámolóból tájékoztatást kaptunk a versennyel kapcsolatos kérdé­sekről. Nem beszélt azonban arról a beszámoló, hogy a módositott terv kérdése hogyan áll üzemeinkben. Az anyag/takarékosságnak súlypontnak kell lenni a további Versenyben— A belső munkanélküliség felszámo­lása és a 8 órai munkaidő teljes felhasználása érdekében kellene egy értekezletet tartani, ahol kihoznák azt, hogy ki használja ki a munka napot és ki nem. Gzene: Szeretném ismertetni az elvtársakkal azt, hogy jelen pillanatban hogyan áll a munkaverseny. Egyes üzemeket kivéve a verseny kampány­szerű. A Kongresszusi héten az össz dolgozóknak 86X-a volt verseny­ben, ebből párttag volt 88/, jelen pillanatban a hosszúlejáratú ver­senyszerződésben dolgozók száma 62/, a párttagok száma 8l/. Hibát lát­tok a politikai munkában és különösen az agitációban. Azokban az üze­mekben, ahol a politikai munka megy, ott a számok is must mutatnak.­y ./. L _____

Next

/
Thumbnails
Contents