Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XXII. Kerületi (1950-ig Budafoki, Budatétényi, Nagytétényi) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1951 (HU BFL XXXV.161.a/3)

1951-07-27

I 1 | őrzés a vezetőség részéről kéthetenként megtŐrt-nik. a Gumigyárnál a csoport átszervezése még mindig nem történt meg, sőt még a P.B. határozatát, hogy cserélnek a Methallochemiával, ezt sem hajtották végre .A kul túr munkával még nem tudtak sok eredményt elérni patronáló csoport jaink, ugyanis most vannak vid éken a legnagyobb munkák, a pa­rasztok nem igen érnek rá, vasárnap délután pihennek. A Zománcgyári kultur csoport 'egy igen komoly, ni vés műsorral készül augusztus 2o-ra. Eddig még'a tanács állandó bizottsági ülésein a csoportvezetők nem vettek részt .Javasolom, hogy a csoportvezetők nevét .küldjük be a Ta­nácshoz, s ezeket a Tanács rendszeresen hivja meg, mint az állandó bizottság többi tagját. így ellenőrizni is fogjuk tudni őket.- óalinka, ami legmesszebb van tőlünk, 91 km-re, a Hárosi Fa jár ki. Vonaton i mennek le, 11 óra mire odaérnek, 6 km.kell gyalogolni a vasúttól,nem tudnak többet ott lenni, mint 2-3 órát. Határozat: Kérjük a BPB . Falujáró alosztályát, hogy a XXII.kér .P .B. által pat­ronált Balinka és Füleké, tszcs .helyett közelebb adjanak tsz est, illet­ve kettőt, egymás mellett, mivel a két tszcs, egymástól 8o kmre esik, e miatt két kocsit kell küldeni, ami nemzetgazdasági szempontból nem kielégítő. A vonattal való közlekedés nőm megoldható, mert 6 km.kell a vasútállomástól gyalogolni 2-3 óránál többet a tszcs-nól tartózkod­ni n^m tudnak az eívtársak, mert az idő elmegy az utazása llatáridő: augusztus 3. Felelős: ágit.prop.osztály. 1 felső c./Szászné: Az ágit .prop.osztály k&Esgfoku konferencia vezetőknek javasolja: Oszvald Ernő, Gergely Ferenc, Gissinger Lajos, Réti Lászlóné elvtár­sakat . Ellenőrnek a felsőfokú konferenciára: dr.Róna Borbála,Lesták Pál elvtársakatP.B . a javasolt elvtársakat elfogadta.­­Középfokú konferencia vezetőknek javasoljuk: Bakonyi Rezső,Jakosits Lajos, Orosz István, Ivanyi András, Dudás László,Kósa Károly,Riedel Béla, Szémann István, Merényi Ferenc elvtársakat. A P.B. elfogadja.­d./Bujáki: A Könnyűipari Minisztérium Faipari Főosztálya javasolja Musna József ( K~"' elvtárs helyett, /akit magatartása miatt más munkára helyeznek./a Gyufagyár vállalatvezetőjének Agg József elvtársat.­­A P.B /Agg elvtársat vállalatvezetőnek elfogadta.­. e./ Bényi: Alapszerveinkből az elmúlt taggyűlésekről a következő kizárások ér­keztek be: Németh István. Ecker György, Both Pál, Császár Kúria, Appel József, Polgár Zsigmondné, Hidas Antárié, Sebes Istvőnné, óor­­dács Károly, Szegedi József, Szlatoszlavek Lajosné, Idám József, A P.B. Németh István ügyében még megkérdezi, hogy felszólították e őt a tagsági dijának a kifizetésére.Ha igen és ő ennek ellenére nem / fizetett, akkor a P.B. egyetért vele, s elfogadja a kizárást.-Ec’ er Györgynél indokolja meg konl rétanaz alapszerv, hogy miben áll a job­boldali tervékenységé és a tagdíjfizetésre felszólították e. A többi kizárást a P.B. elfogadta.­­j Hajdúk és Vajda Sertéshizlaldában dolgozó elvtársakat a P.B. dorgá­lásban részesíti és az eladott bor árának 5 hónap alatt egyenlő rész­í letben való msgtérit és 're.­Pollácsek elvtárs több tárgy uiém lóvén az ülést bezárta.-1 *m»f» i f f ví: .................. ~q\ / j egy zőkönyvvo zet ő. / . . 1 '■

Next

/
Thumbnails
Contents