Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XXII. Kerületi (1950-ig Budafoki, Budatétényi, Nagytétényi) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1951 (HU BFL XXXV.161.a/3)

1951-07-27

f figyelmét, hogy azok, ‘akik az augusztus 2o-i vállalásiakat'701jesi­­tették, tegyenek uj vállalást, ezeket úgy Írásos, mint egyéni ági­­tácion keresztül népszerűsíti ék, a azt is, hogy milyen módszerrel értékel azt .­Határidő: augusztus 1, Felelős: termelési es ágit.prop.o. Azok az. üzemek, akik páros versenyben vannak egy másik -üzemmel, ír­ják ki, hogy milyen eredményt ért el az üzem ég Ők, s ehhez az ered­ményhez az egyes dol. ozók milyen ,—al járultak hozzá.­ií at á r i. d ő : augu a s t us 1-től Felelős: ágit.prop.osst ály. 2./napirend: Ozene: Pártunk II .Kongresszusának a határozata egyik fontos feladataink közé sorolta bérhelyzetünk megszilárdítását. A bérhelyzetünk meg­szilárdítása döntő feladata üzemeinknek, valamint a béralápök be­­_ tartása, a bér és a normacsalások megszüntetése.-ézemeinkbsn a bér­alapoknak az alakulása igen kedvező képet mutat, mert a kerületi üzemeink zömében nem lépték túl a -béralapjukat, ami azt mutatja, hogy a vállalatvezetőink mindent elkövetnek azért, hogy a béralapot betartsák és hogy ezen keresztül is segítsék népgazdaságunkat és 5 éfes tervünk sikeres felépítését.- Azokban az üzemekben,ahol a bér­alapot nem lépték túl, vállalatvezetőink mindent elkövetnek a túl­lépések megakadályozására, elősegítették ezt az üzemi dolgozók,de főleg a számviteli és a műszaki dolgozók, aminek az eredménye meg is látszik üzemeinkben. Azonban az eredmények rátett hiányosságok is ta­pasztalhatók ezen a téren, béralaptullépés azoknál a vállalatoknál tapasztalható, akik a tervüket nem teljesitik. A béralaptullépés e­­zéknél a vállalatoknál rendszerint arra vezethető vissza, hogy rossz a munkaszervez és és a politikai felvilágosító munka hiányának a követ­keztében a hónap élj ón a gépek nincsenek kellően kihasználva. Igen sok a gépállási idő, mig hónap végén a határidős szállítások igen sok túlórát vesznek igénybe. Ez főleg azokban az üzemekben mutatkozik meg, ahol exportra gyártanak, mint pl.a 1.1 et halló oh emi áb an és a Zo­máncgyárban .- Elősegíti a béralap túllépést a pótidőknek a helyte­len alkalmazása, valamint a munkalapok laza kezelése is, arai bér csa­lási lehetőséget ad, amit nem fednek fel. Elősegíti a béralapnak a túllépését a műszaki vezetőknek a helytelen premizálási rendszere is, amely igen lazán van megfogva üzemeinkben. Ez abban mutatkozik meg, hogy a műszaki vezetők sok esetben indokolatlanul olyan prémiumot vesznek fel, ami nem egészen jogos. Pl. a 7o42.cz, üzemben, ahol a dolgozóknak a termelése és a keresete visszaesést mutat, ugyanakkor pedig a Vállalatvezető, a műszaki igazgató és 1-2 hozzátartozó, kö­zelálló munkavezető 7o/--os prémiumot kap.- A Női ruhagyárban a bér­alaptullépés júniusban 12 ,j- volt, az előző hónapokban" 5-6 u, csal: ma­gátnál az. adminisztrációs munka vonalán 7 , -os volt a béralap túllé­pés.- Tapasztalatunk azt mutatja, hogy egy-két jó példától' eltekint­ve még pártszervezetein- nem foglalkoznak rendszeresen a béralap hely­zeténél az alakulásával. Pártszervezeteink ős vállalatvezetőink, még nem világositották fel a dolgozókat arról, hogy a béralap túllépések miből adódnak és mivel lehet kiküszöbölni és megoldani a éralap tullé­­/est.-jiaga a párttitkár elvtárs sem ismeri a béralap túllépésének adminsisztrativ és technikai okait, de ugyanez a helyzet a kér let to­­bi üzemeiben is. a vizsgálat során megállapítottuk, hogy üzemeink zö­me nem lépte túl a béralapot. Ez azonban nem a jó politikai felvilá­gosító munkáink eredménye, hanem az igazgatóknak a pénzbírságtól való félelme.- , U " *

Next

/
Thumbnails
Contents