Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XX. Kerületi (1950-ig Pestszenterzsébeti, Soroksári) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Titkári értekezletek jegyzőkönyvei, 1951 (HU BFL XXXV.160.a/4)
1951-01-26
- Tr —' ^ V. ^ f__ —| a kongresszusi versenyben. A Papírgyár, a Motoröntvény, a Szikla szövetkezetek Párttagjai loo%-ig résztvesznek, ami azt bizonyltja, hogy ezekben az üzemekbán meg tudták értetni a párttagságukkal az egyes kommunistáknak a feladátát a kongresszus előkészítésére. Kongresszusra készülünk és a kongresszusi verseny a kommunisták vezetésével kell, hogy történjen, Kern sza-^ bad'megengedni, hogy a kommunisták ebből kimaradjanak.Készítsék el a titkár elvtársak, az üzemrészekben azoknak a kommunistáknak a népsorát, akik nem kapcsolódtak be a felajánlásba és a népnevelőknek a pártbizalmiaknak meg kell, hogy magyarázzák,hogy mi az egyes párttagoknak a kötelessége, hogy kell a kommunistáknak példát mutatni és helytállni.^Sulyt kell fektetni a 3 müsza-1 kos üzemekben az éjtszakai és a délutáni dolgozókra., mert ezekkel csak minden harmadik héten tud a vezetőség foglalkozni. I)e hiányosságok vannak az ifjúságnak a bekapcsolásánál is, ami szintén azt bizonyítja, hogy a DISZ-el csak kampányszerűen foglalkozunk eg nem a K.Y. határozatának értelmében, az ifjúságnak kb. 6o<7-a vesz részt a munkaverseny ben. Azonkívül a fiatalok között eyáltaIán nincs tudatosítva a kongresszus jelentősége. Ha a titkár elvtársak nem foglalkoznak nem segítenek nekik, nagyobb segítséget nyutani, akkor az ifjúság a vállalását hogy loo'á-ig részt vezs a felajánlásokban ás a tagságát is meg fogja növelni,azt nem tudják teljesíteni. Már pedig ha a mi befolyásunk a fiatalságnál nem tud érvényesülni, akkor az azt jelenti, hogya jobboldali szociáldemokráaták vagy a klerikális reakció befolyása érvényesül, mert mi rgázt hagytunk ezen a területen. Tehát igen gyorsan meg kell javítani a PlSZ-el kapcso]a tos munkánkat és irányítani segíteni a fiatalokarmunkájukban, , mert ezen keresztül'tudjuk biztosítani, hogy a fiatalokkal, tagjelöltekkel erősítsük Pártunk sorait. Komoly hiányosság hogy a versenynél egyátlalán nincs nyilvántartva^és ahol van, ott elmosódik a többi egyéb plakát között,mint például a Sor- Texben, ahol elmosódik a jelentósége. Pe áltaában a többi üzemünkben is a korngresszusi versenynek nyomát sem találjuk. Nem használják fel a rádiót a hangors híradót a nyilvánosságra hozásnak ezt a jó eszközét, sem a faliújságot, sem egyéb Írásos agiíációt. Még foglalkozni kell a verseny kiértékelésével v is. A dolgozók nem tudják , hogy hogyan teljesitik a vállalásukat. És éppen ezért a verseny szellem sincs kialakulva, sem az egyes dolgozók , sem az üzemrészek között, sem a brigádok között. Ha ujabb lendületet akarunk adni a munkaversenynek, ha nem akarjuk, hogy ellaposodjon ég a héten még a hátralévó felajánlást nem tett párttagok ég pártönkivüliéknél el akarjuk érni, hogy felajánlásokat tegyenek, akkor a verseny nyilvánosságát és rendszeres kiértékelését biztosítani kell. Eiienőrizzni a termelési értekezleteket hogy rendszeresn megtartsák-e . Ne engedjük, hogy valamilyen OKnál fogva is elmaradjon , mert ezeken az értekezle teken tudják a dolgozón elmondani azokat a hiányosságokat, amik a felajáslásokat gátolják.- A kongresszus előtt a kongresszusi hét. Erre már most fi kell ké szülni, hogy biztosítani tudjuk, ho<-y a kongresszusi versenynek tényleg a csúcspontja legyen, nyersanagy, gépek rendbehozása, szerszámok satöíöbi. Üzemeink a kongresszusi vállalásában ezen a vonalon eddig semmi javulást nem tapasztaltunk. Sőt pld. a Hazai Eésüsfonéban azt jelentették , hogy november óta lcri-al csökkent, de a statisztikai kimutatáson még mindig ugyan az a szám. I * L _ ____________________________. ________