Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XX. Kerületi (1950-ig Pestszenterzsébeti, Soroksári) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Titkári értekezletek jegyzőkönyvei, 1951 (HU BFL XXXV.160.a/4)
1951-01-13
dolgozók egymáshoz való jó viszonyára, uj erkölcsössé ;re nevel, helyállásra a munka frontján, helytállásra, eszméink győzelemrejuttatása érdekében. Mikor a dolgozók beszervezéséről beszélünk, akkor elsősorban éppen ennek a szempontnak kell előttünk lebegni. Annak, hogy a Berlin elastét, a Kárhozottak összesküvését, vagy az Orosz kérdést, hány százan, hány ezren, vagy hány millióan nézik meg, hány ember lel :ébán, képzetében hagy nyomot e gyógy ilyen nagyjelentősé ;ü fii . Megállapíthatjuk, ho ; a film hatalom, melyet nekünk népi demorkáciánk erősítésére kell felhasználnunk, Hogy milyen hatalom a szovjet filmé és ho y ezt mennyire felismeri az ellenség i , azt jól bizonyítja a francia kormány intézkedése, amellyel betiltotta a Teriin elestét,vagy a Dalolva szép az élete-ot. Tisztán világosan kell látnunk a fiolmnek ezt a jelentőségét, mert csak árkor igazán lelkes a munkánk, ha tudju, hogy ezzel milyen hatalmas célokat se itünk előbbre vinni. . i a filmet, mint népi demokráciánk megerősítéséinek eszközét kívánjuk felhasználni. Az erősítés mindenekelőtt azt jelenti, hogy a le fontosabb politikai feladatot a jelenlegi helyzetben a békeharcot segítjük elő, Neveljük népünket az igazi hazafiSág, proletár nemzetköziség szellemében és mindenekelőtt tudatosutsuk néünkben, hogy uj életünk, szebb jövőnk nem ^ lett volna lehetséges, ha a Szovjetunió nem szabadított volna fel, nem segített volna bennünket. A szovjetunió iránti szeretet elmélyítésére kell felhasználni s szovjet filmeket. Á Szovjet filmhét sikere politikai győzelmet jelent, mert ha mi a Filmhét alatt jónéhányzázezer emberben el tudjuk mélyíteni a Szovjetunió iránti szeretetet, az már komoly győzelemnek számit. A felelőség, tehát a feladat igen megtisztelő. Éppen ezért olvt- rsak nekünk partvonalon is segítenünk kell a Szovjet Filmhét sikerét. Re feledjük el, ahány üres szék van a mozik nézőterén annyi helyen az ellenség van. Ez Azt jelenti elvtársak, hogy mi akkor rosszul dolgoztunk. A szovjet filmokot meg kell szerettetnünk a dolgozókkal. Tavalyelőtt még én magam sem szerettem a szovjet filmeket. Fz azt ejelnti elvtársak, hogy még bennünk van a múlt rossz hagyománya. Nem tekintik az elvtársak a kuliürmünket pártmunkának ezért nem veszik komolyon az aktívák se;: . Az értekezletre nem jönnek be az elvtársak. A filmhéttel kapcsolatban díjazások lesznek. A legjobb erednu.-nyt elérő üzemek és szervezek 6~' részére. Az Üzemiek vándorlászlót, a szervezők könyvjutalmat kapnak. Továbbá b : jelenti, ho ;y hétfőn az TioZT-ben /Vörösmarthy ul/ alatt az összes üzemi tömegszervezeti kulturfelelősök és filmpropagandisták részére értekezlet lesz. Ott az összes szempontokat megkapják. Az elvtársak ellenőrizzék le az elvtársakat és számoltassák be őket az ott hallótiákról, Továbbá minden csütörtökön a Tátrában vetítés lesz. Most vasárnap a Vöröseslilában propaganda vetítés. Tudatosítja az elvtársakkal ho y a jegyeket üzemi garancá levéllel kilhet hozni 17.-ig. K vácsné olvtórsnő; tőlünk az üzemből vannak akik elmennének a moziba, de ~ri a műIVkor mikor elmentünk kijelentették, ho :y csak 2o-as csoportoknak adnak jegyet. „eb H1 elvtárs: Soroksári viszonylatban a mözi-ra nincs kifog . Az elmúlt évben irtóztak a szovjet filmektől, de most már nem. Vasárnap eléggé teltházak vannak, de hétköznap vannak sajnos üres székek is. A hiányosságokat pótolni fogjuk. Léman elvtársnő: A szikénak 8o dől szója van és mind messze lakik, kom tux dóm, hogy fogom tudni me ;szervezni és összeszedni őket ho y Pesterzsébeten elmenjenek moziba. | raQBHlj r•w — ' Ilii..................................... I— ^-Üf*- iiéíii. i,li |»ifiiii*B>