Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XX. Kerületi (1950-ig Pestszenterzsébeti, Soroksári) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1956 (HU BFL XXXV.160.a/3)
1956-07-27
I Bár beszél arról a jelentés, hogy a kér. PVB. harcot indított a munkaverseny jobb megszervezése érdekében. De nem lenne-e jobb, ha megmutatnánk, hogy milyen konkrét intézkedést tetteUnk. Vagy a munkaerő vándorlásnál megnézni, hogy ennek milyen mélyebb gyökerei vannak. Vagy a szakszervezeteknek az emberekkel való törődése, az egyéb bürokratikus bánásmód menn, ire befolyásolja ezt a kérdést. De foglalkozni kellene az ATRAgyár problémájával is, ahol a ezervezettlenség miatt a legteljesebb káosz uralkodik. Nem nézik meg az elvtársak a fizetési listát, nem tudnak arról hogy a dolgozóik hogyan élnek. Ezért fordulhat elő, hogy megszólítják az embert o dolgozók és az egyik elmondta, hogy 3 napja nem evett, mert a fizetése annyira kicsi, ekünk ezeket a kérdéseket is meg kellene vitatni, mert a dolgozók azok akik a rossz feltételek miatt szenvednek. A XXII. kerülettel való versenyünket is teljesen formálisnak látom, nőm érzem, r' hogy szívügyünk lenne. Nem folyik érte tudatos harc e bár helyes, hogy felhozza a jelentés, de konkrét intézkedéseket kellene tenni, hogy mindenki érdekelt lenne ebbe a versenybe, és a formalizmuson túl csinálnának is valamit. Knerozer elvtára: Teljes mértékben egyetértek azzal, hogy a II.n. év""’teljesitményét a jelenleg folyó politikai eseményekkel és a pártmunkával összefüggésben szükséges tárgyalni. A jövőben erre feltétlen irányt kell venni. Ehhez azonban az apparátuson belül is alapvető változásoknak kell létrejönni, hogy a gazdasági munka - bár milyen területre is legyen beosztva a munkatárs - az alapvető feladatok közé kerüljön. Az kell, hogy az egész kerületről átfogó képünk legyen, mert egy - egy példából általánosítani helytelen lenne. Ha a munkaversenyt vizsgáljuk, akkor megállapíthatjuk, hogy formális. A dolgozók jól teljesitik vállalásukat, de a vállalat a tervét nem teljesiti holott ennek az ellenkezője mutatkozik meg kerületi szinten. Az ATRA-ban mélyen fájlalják a dolgozók, hogy nem teljesítik a tervet. Alapézérveinkben szükséges a munkaverseny kérdésével és tartalmával foglalkozni és meg kell mondani, hogy ennek egyik alapvető akadálya a szakszerű s ég hiánya. Igen gyakran találkozunk szakszerűtlenséggel. Hiba emellett, hogy a műszaki dolgozókkal sem találja meg mindenütt a helyes kapcsolatot a szakszervezet, holott a munkaverseny sikerét feltétlenül ilyen alapon tudnánk biztosítani. Van olyan hangulat is, amikor a műszaki vezetők ezt plusz feladatnak tekintsék, holott a munkatörténykőnyve is feladatuknak irja elő. Ha ezt biztosítanánk, akkor a szakszerűség szempontjából is változás állna be és a munkaverseny a vállalati terv konkrét feladataira irányulna. Javaslom, hogy a PVB. képviselje azt az álláspontot, hogy © munkaverseny negyedéves szervezésű legyen, sokkal könnyebb elszámolási szempontból is az előbbiekhez képest. Ez vontakozik a termelési értekezletekre is. Rendet kellene teremteni az ólüzem cixn és a kiváló dolgozó cim elnyerésének feltéeleinél is. Általában a kiváló dolgozó oimet nem az alapfeladatokat teljesítő dolgozók érik el, hanem inkább a karbantartók és egyéb segédmunkát végző dolgozók. Ez viszont nagyrészt I 3 j